ÖBB 73 81 19-91 005-2 Amz    Eurofima      TT-Model (ex-Krüger)

Korábban már esett szó a szentpétervári illetőségű TT-Model cégről. Most átsiklunk a firma ismertetésén, mert ezt már kiveséztem. Az ÖBB is alkalmazta az Eurofima által finanszírozott járműprogramban meg- illetve újjászületett kocsikat. Az 1. osztályú, hat ülőhelyet magába foglaló, fülkés kocsikból 50 db-ot kapott az ÖBB. Színtervben a RAL7022-es szürkét és a RAL3020-as verkehrsrot vöröset kapták.

A modellgyártónak könnyű dolga van, hiszen az azonos méretű kocsikat csakis az oldalpalást variálásával tudja a vasúttársaság és a kivitel alapján gyártani, hiszen a kívánt mintát fújja az átlátszó felületre. Így nem kell bajlódni az ablakok kivágásával, kapaszkodók, ajtók és apró kiegészítők speciális elhelyezésével.

Ezért is tűnnek közelről puritánabbaknak, pláne hogy idén már a Tillig is megjelent ezzel a kocsiosztállyal.

Ettől függetlenül a feliratok és festések korrektek, hibát ritkán találni.

 

 

Az SGP, hattyúnyakas forgóvázak az egyenkidolgozásról tanúskodnak, a kilengéscsillapítókat itt gyárilag fröccsöntik a munkadarabra, nem úgy, mint a Tillig-nél, ahol felszerelhetőek mindezek.

A Z kocsiosztály jellemzője az oldalnyíló, távműködtetésű ajtó is.

 

 

Ez a futómű már tárcsafékes volt, így szerencsére nem kell bajlódnunk a fékpofák utólagos felszerelésével sem. Az iránytábláról most jobb nem beszélni....

 

A modell már kurz kinematikát kapott, viszonylag élethű, közel kapcsolatot biztosítva a vonatnak.

 

A TT-Model termékeket elsősorban a vasuttmodell.fw.hu csapattól, azaz Ottótól és Zolitól javaslom megvételre, de megtalálhatóak a Deák üzletben és a Modell Kit kuckójában.