|
A trojka második tagjánál járunk. Ha az eredeti jármű
darabszámát vesszük figyelembe, akkor valóban ő a második a sorban. Kezdeti
számozásában a BC4i-30-as jelölést kapta, míg a negyedik korszakra az ABp
betűkombináció jelölte ezt a kocsitípust.
A Jaffa elnevezésről is ejteni kell pár szót. Merőben saját
néveredeti fejtegetés, de szerintem logikus. A mai fiatalok nem ismerhetik
már a Jaffa üdítőt. Kicsivel későbbi, mint a Bambi, így az én korosztályom
is emlékezhet rá. Itthon is és a német nyelvterületen is, amikor divatba
jöttek a szénsavas üdítők, akkor a narancs íz igen hamar népszerűvé vált a
savanysága és a buborék pezsdítő hatása miatt. Az, hogy magát a narancsos
ízt és színt mivel érték el, ne fejtegessük. Nem elképzelhetetlen, hogy ma
már nem kerülhetne forgalomba...
Szóval ezt az üdítőt hívták Jaffának. És mivel narancsos
volt, így adta magát a párhuzam, hogy az osztrákok, főleg a negyedik
korszakra jellemző, a németekénél jóval élénkebb, narancsvöröses színvilágát
mihamarabb valamilyen hétköznapi hasonlattal lássák el. Ez nem újkeletű sem
a németeknél, sem pedig az osztrákoknál. A színhatást tovább javítja, hogy a
telibe fújt vöröses alapszínre rákerült a krémfehér, amitől tényleg az
üdítőre hajaz a jármű.
Információk szerint a korszak vége felé ezt a színezést
felváltotta a több országban egységesített zöld festék.
A kocsi alapformája, tehát hossza, arányai megegyeznek a
másodosztályú párjával. A vegyes osztályon az alacsonyabb kategóriának 800
mm-es ablakai, míg a magasabb osztályon 1000 mm-es nyílászárók vannak. Ez
egy kicsit aszimmetrikussá teszi az oldalfalat, de ettől is izgalmasabbá
válik a jármű. A gyártó még arra is ügyelt, hogy ezen a kocsitípuson más
legyen az alváz szerelvényezése.
Megint csak visszanyúlok a hat évvel ezelőtti leíráshoz és
fotóhoz. Az akkori világítás és képfeldolgozás (ill. kompozíció)
egyértelműen tanuló időszakot reprezentál.:-)
Az osztrák Jaffa kocsik 1-2 osztályú szakaszaival
megépített Eilzug vagonját mutathatom be. Nagyon vártam már, hogy összeálljon ez
a szerelvény, külön köszönet ezért Ottóéknak a VasúTTmodell-nél. Igényesen és
aprólékosan kidolgozott modellekről van szó. A szépség és a Tillig minőség
viszont érdekes gondolatokat ébreszt, főként ha még nézünk is a szemünkkel...
Ezeket a modelleket akkoriban lelkesen
felkütyüztem, ezért is a többlet tapasztalat.
A dobozban a modell mellett, a szokásos kis csomag
vár minket, amiből előkerülnek az utólagosan ráépíthető apróságok. Úgy mint
kapaszkodók, fékpofák, fellépők és pótkuplungok. A 2. osztályú szakaszokhoz
járó, dupla ajtós fellépő a felrakás után érdekes képet mutat: akárhogy is
feszegetem, mindig ilyen ferde marad. Kár.
Gyanítom, hogy ez azóta sem változott, ezért aki tényleg
kütyüzött modellre vágyik, azoknak több türelmet és kézügyességet kívánok a
megvalósításhoz.
Viszont ezeken a képeken meg tudom mutatni, hogy milyen
helyes a felrakott kapaszkodó is. Lássuk be, hogy azért igen jól kitalálták
ezt a modellt annak idején.
A másik oldalról készült képen kirajzolódik a két WC fehérre
mázolt ablaka, illetve láthatjuk, hogy az alvázszerelvények itt is
oldalanként eltérőek. Láttam már olyan modellt, ahol középpontosan, vagy
tengelyesen tükrözték a ládákat és kezelő szerveket, aztán a másik véglet,
hogy minden kütyüt külön alkatrészből raknak fel, ezáltal is szabad
variálhatóságot hagyva az altípusoknak.
A festésre itt sincs panasz első pillantásra. Ez a narancsos
színvilág minden aspektusból üdévé varázsolja a kocsikat. Ahogy az előzőnél,
itt is sok az apró betű, ezek nagyítóval olvashatók és rendkívül pontosak a
színhatárok.
Egyes kisebb szériás modelleknél túl nagynak tűnik az ÖBB
szabvány szerinti pályaszám. Persze volt időszak, amikor ezek a karakterek
valóban nagyobbak voltak ennél is. Mindenesetre ez a méret még éppen
informatív és remek arányokkal szerepel a krémfehér oldalcsíkon.
Nem csúszott el az első osztályt jelölő sárga csík sem. A
forgóváz és a világítási generátor kialakítása itt is az előző kocsiénak
felel meg. Ebből a szögből szépen kirajzolódik, hogy az átalakítás során
felszerelt átjáró rész mennyire strapabíró, erős szerkezet a valóságban is.
Egy másik szögből szépen megmutatkozik a rejtőzködő kisablak
is. Ha az előző oldalon mutatott eredti fotót vesszük alapul, akkor ugyebár
ennek az ablaknak nem kell ott lennie. Viszont elfogadjuk, hogy a modellezés
csupa kompromisszumokból áll. A gyártó egy festési variáns, egy altípus
kedvéért nem fog új homlokbetétet legyártatni akkor, amikor a kocsik
túlnyomó többsége nem az osztrákoknál rendszeresített kivitelben készült.
Hozzáteszem, hogy pl. a németek egyik kedvelt dízele, a 215-218-as sorozat
több tetőkialakítással jelent meg, voltaképpen egzakt leképzéseket adva
minden altípusról, akkor nem tűnhet ördögtől való elképzelésnek, hogy
tényleg pontos modellek készüljenek. Viszont azt se feledjük, hogy az
Eilzugwagen-ek szerszáma még a '90-es évek előtt készült, és jól is
sikerült, így nem volt indokolt hozzányúlni. Az említett kultuszdízel pedig
már az erőteljesen dübörgő piacgazdaság terméke, így indokolt volt a
sokszínűség.
Mai szemmel nézve is nagyon a helyén van a finom szegecselés, az ajtók
zsanérozása, viszont épp mai szemmel már elvárnánk, hogy a kilincsek meg
legyenek festve.
Több személykocsinál feltűnik a "kifliség". Ebből az
aspektusból itt is látszik, hogy domború a főkeret. Szerencsére itt nem okoz
olyan problémát, mint mondjuk a GySev halbiknál és csakis így látszik.
Másrészt a saját önhordó stabilitást is növeli ez a kis ellenfeszítettség. A
kocsivégek finom cizelláltsága gyönyörködtet. Az óriási ütközőtányér nekem
nagyon tetszik, külön ékessége ennek a kocsitípusnak. Ismét mai szemmel
nézve, igazán elfért volna egy csavarkapocs imitáció a gerendán. A mostani
modelleknél ez alap...
És végül a tető. A kis macska formájú szellőzők hangulatossá
teszik a kocsiosztály tetejét, mint ahogy a merevítéseken végigfutó
szegecssor is.
Folytatás a 13824-es
paklikocsival
 |