A mozdonysorozat életútját minden vasútbarát ismerheti. A német 52-es sorozat, vagy más nevén a háborúsmozdonyok története, oly sok mindehez hasonlóan a XX. században, a háborúhoz kapcsolható. Erről nagyon sok helyen esett szó, igazán nem térnék ki rá. A mai ifjúság számára már csak szimpla történelmi tényezőként felemlíthető szovjet birodalom szerepe az 520-as sorozat életútjában nyilvánul meg. Annak ellenére, hogy a németekkel "egy oldalon" helyezkedtünk el a háborúban, a mozdonyt mégis meg kellett vásárolnunk az oroszoktól.

Hozzájuk nagyon egyszerűen, mint rekvizítum került át, így a csupán csak pár éves szolgálatra tervezett mozdonyok második, sőt további lehetőséget kaphattak a szovjet újraelosztás következtében. Magyarország 1963. nyarán vásárolta meg azt a száz darab mozdonyt, ami később fontos részét képezte az akadozó dízelesítési programban vergődő, magyar vasútnak. Talán ezért is hívják "Hruscsov dízelnek" a nagyvasat.

A modell eredetije, a 034-es számú gőzös a mai napig megtekinthető a budapesti Vasúttörténeti Parkban.

Hogy miért esett a sebnitzi vállakozásnál éppen erre a mozdonyra a választás, egyfelől egyszerű: az orosz TE3-as pontosan így néz ki, ezért a kisszériás frizírozást két vasúttársaság felé is le lehetett tudni, remélve a két piac megfelelő felvevő erejét. No ez utobbi - az előző melett - sem jött be...

Az első szemrevételezés rögtön el is helyezi a modellt a gyűjtő saját maga által felállított sorrendiségébe. Nem mondom, hogy nincs az első tíz között, de azért nem is nevezném versenyre, ahol a kivitelezést is pontozzák.

Rögtön feltűnik a "kamáslis", vagy díszfestéses vezérmű, illetve keréksor. Tudomásom szerint közforgalomban így, ebben a parádés festésben nem közlekedett. Általában feketére volt minden festve, még a németeknél megszokott pirosat sem kapta meg a nyilvánvaló, háborús feladatok miatt. Ez a fehér peremezés a Füstiben kiállított mozdonyra jellemző. Ergo, a sebnitzi manufaktúra egy szobormozdonyt alkotott meg a piacnak, kemény 300 euróért.

Amíg a kerekek és a rudazat fehérje olyan silányra sikeredett, hogy akár még a nyomkarimákig is elér, azokról lepattogzik, sőt a használat során még a rudazatról is lepereg, addig a modell - nem túláradó - feliratozása igencsak korrekt. Igaz, hogy tudomásom szerint az oldalsó pályaszámtáblákon ott kellene lennie a vöröcsillagos címernek is.

Túllépve ezen a gondon, azért meg kell állapítani, hogy a kézzel készült alkatrészekkel frizírozott modell nem csúnya. Sok támadás éri a modellt, de jelen esetben nem szegecsszámlálóként vizsgálom, hanem mint egyszerű modellkedvelő. És így, az előzőektől elvonatkoztatva, nekem bejön.

Ugye a háborús igények és a minimalizált költségek miatt számos dolog lekerült róla, így a füstterelő, vagy az 50-es sorozatnál oly markáns, ferde orrkiképzés, viszont felkerült pár apróság is, ami szemmel láthatóan nem a Tillig nagyüzemi fröccsöntödéjéből került ki. Ilyen és szemet gyönyörködtető a kazán oldalán végigfutó összes cső, ami a szériamodellen nem külön alkatrész. A rudazat a "legújabbkori" Tillig gőzösgyártás típusterméke, azaz a lágy, rugalmas műanyagból fröccsöntött készlet, ami a hajtott kerékszám függvényében változik hajtórud-hossz tekintetében. A Hausinger vezérmű jól sikerült, jól bejáratott alkatrész, ezzel semmi gond. Csak az a festés ne lenne rajta...

Mint ahogy már említettem, a különféle rudazatok, vezetékek, csövek, mind egyedi készítésűek (talán közelítünk a 300 eurós vételárhoz), remekül ötvözve a sorozatban gyártott fődarabok finoman kidolgozott felületével. Na jó, azért a kézzel készült alaktrészek sesetében látható a festés elnagyoltsága, főleg az, hogy ezeket néhol ecsettel kellett összeszínezni. A képen tán érzékelhető az irányváltó rudazat festésénél.

A kazán tetején látható apró csapok, gőzsíp, kiegészítők, mind egyedi munka. Akárcsak a homokoló csövek a dómtól lefutva a keretig. Típusdarab, de nagyon attraktív a generátor egység is.

A sorozatra jellemző lényegi eltérés: a füstkamra ajtó. A nagy zsanérok jelzik, hogy a német "nagytesónál" az egész orrfelület nyílt, míg a magyar (orosz, cseh és egyéb társainál) egy külön, kisebb, "egyemberes" kamraajtó került rá. Igazán a súrló fényben látszik, hogy mely elemek készültek kézzel.

A szerkocsi a sorozattól megszokott Wannentender, azaz fürdőkádszerkocsi. Ezen különösebb változást nem látunk, hacsak nem figyelünk fel a rejtőzködő, fehér abroncsokra, vagy az elegánsan egyszerű pályaszámtáblákra. Sajnos a szerkocsi sarka festékhibás. Ez már egy kicsit előre vetíti az írás slusszpoénját...

Több gyűjtő és modellező barátom panaszkodott a mozdonyra. Persze megvannak az ő szempontjaik is, van aki üzemszerű, közforgalmi működésre szánja a modellt, ezért jelentősen át kell alakítania a feladatra, hisz ez így, csak egy szobormozdony. Ezt azért meg kell, hogy cáfolják a futási tulajdonságai, hiszen a modell a sorozat 52-es futóművét, hajtását kapta, tehát kifogástalan, halk és erős járása van. Köszönhető a korszerű(bb) motornak, a tapadógyűrűknek és remek technikai megoldásoknak. Mert hogy az összes kerék szedi az áramot, egy négypólusú csatlakozó köti össze a két egységet, így az áramon túl az első-hátsó LED-ek is kapnak feszültséget. A modell remekül digitalizálható.

Az utolsó kép utánra szánom a lényeget. Ez a fotó a korábban már említett Helicon Focus program segítségével lett ilyen. Ugyanis az utóbbi időben - ez látható is a képeken - egy újabb, DSLR géppel dolgozom, ahol az objektív adott fókusztávolságú, az ezt megelőző szuperzoom gép macro lehetőségeihez mérten jóval kisebb mozgástérrel, viszont leírhatatlanul szélesebb optikai lehetőségekkel bír. Ennek egyik legfontosabb eleme, hogy extra blendékkel (22-27) tudok fotózni, jó hosszú záridővel (1/10, 1/6, 1/4), amihez viszont stabil fényforrások kellenek. A világítást újabban LED-es kameralámpákkal oldom meg.

Ennek ellenére nincs az a szűk blende, ami egy húsz centis mozdonynál az egész hosszra kiterjedő mélységélességet tudna biztosítani egy ilyen "skurcos" felvételnél, ezért szükség van egy kis szoftveres segítségre. A Helicon Focus program tökéletes megoldás erre. Itt nyolc eltérő fókuszállású fotó lett egymásra merzselve, így adva ki a teljes hosszában éles képet. Érdemes letölteni a 30 napos próbaverziót: www.heliconsoft.com

És a lényeg. A modellt 2010-ben tudtam megvásárolni Leuna-ban, az akkor aktuális AKTT vásári napon, mindössze 99 euróért. Ez az ár már mindenképpen arra ösztökélt, hogy a mozdony bekerüljön a gyűjteménybe. Köszönöm útitársaim szemfülességét, hogy észrevették azt a pár (talán 5-6) maradék mozdonyt, amik között ott volt ez a magyar példány is. Az ár nyilván tükrözi a széria sikerét. Egyes források szerint 20-25 db. készülhetett belőle és az amúgy jelentős első hullámos, magyar érdeklődés után mégis maradt még pár darab a gyártónál. Persze az sem elképzelhetetlen, hogy ezek már amolyan selejtek (kopás a tenderen), amit nem lehetett a 300 euróra belőtt piaci szegmensbe beengedni. De egy a lényeg, hogy sztirolban, karton nélkül  de az összes kiegészítőjével sikerült megszerezni a bolti pályafutásának legalacsonyabb vételárán.