|
A legnagyobb tiszteletem Deák Laci bácsié. Lehetőségem nyílt
betekinteni a műhelyébe, a munkásságába, a történelmébe. Le a kalappal
előtte mindazért, amit megalkotott, elért. Főleg azért, mert felvállalta a
TT méretet olyannyira, hogy kisszériás, réz modelleket készített, még
megkapaszkodva a nemzetközi sikerekben. Aztán sajnos a piac elfordult
ezektől a modellektől, mint ahogy az egész mérettől is. A megújulás
életfeltétel volt, amit a gyártók vagy követtek, vagy nem. Sajnos a
kisszériás iparágban ez a mechanizmus borzasztó lassan zajlott le, illetve
sok esetben a mai napig meg sem történt. Sok olyan, egykoron sikeres
modellépítő műhely van - még Németországban is -, ahol nem látják a
naptárban, hogy 2013-at írunk.
Deák Laci bácsi látta az évszámokat és látta a számokat is.
Látta, hogy mivé lett a TT gyártás, a gyűjtők, vagy egyszerűen csak a
fogyasztók köre és belátta, hogy az általa képviselt minőség, a piaci
pozíció, a know-how már nem tartható fent ebben, a felgyorsult, átalakult és
merőben más értékrendek mentén haladó (sic!) világban.
2009-ben még pozitív hangvételű riportot forgathattam nála,
2010-ben új TT-s fejlesztéssel állt elő, akkor jelent meg a Csörgője - igaz,
hogy már átalakítva a korábbi politikáját, miszerint előre legyárt egy
nagyobb mennyiséget és aztán kiárulja. Nem, most már megrendelésre dolgozik,
belátva hogy nem lehet termékben pihentetni a minden másra szükséges tőkét.
Aztán 2011. szeptemberében lehúzta a rolót. Mint ahogy sokan
mások is a szakmában. Róla nem gondoltam volna, hogy arra kényszerül, hogy
feladja. De most már látom, hogy nálánál jóval fiatalabbak is bedobják a
törülközőt.
Tehát a Német u-i szaküzlet már nem üzlet többé, viszont a
gyártás folyik tovább. Vannak homályos információk bizonyos cseh, vagy
szlovák megrendelésekről, de ez is kétségesnek tűnik, hisz északi
szomszédainknál dinamikusan fejlődik a kisüzemi modellgyártás. Látni már
Deák-klónnak tűnő technológiákat (pl. BuBi modell...) és bizony jóval
elfogadhatóbb áron.
Minden esetre Laci bácsi emblematikus szereplője, sőt
mondhatom úgy, hogy pillére a magyar vasútmodellezésnek és bízom benne, hogy
van még annyi ereje és optimizmusa, hogy újra lendületet kaphasson
visszatérni az iparágba és netán olyan fejlesztésekbe kezdjen, amelyek
összhangban állnak a naptárral.
Ennek a mozdonynak a gyűjtemény-beli léte tele van
kérdőjellel. Eleve miért ez a mozdony, miért akkor, amikor, miért attól,
akitől és így tovább?
Sok szép Deák modell van, a szortiment minden szempontból
erősen megosztó. A gyűjtő azért veszi, mert fontos állomása a TT-s
gyártásoknak, nem utolsó sorban magyar termék, magyar eredetit mintázva.
Értékét nem tudom, hogy mennyire tartja. Akinek megvan, az nem szívesen
válna meg tőle, akik hagyatékból adják el úgysem tisztelik az általa
képviselt értéket, így megmarad a megítélés a szűk gyűjtői körnek, illetve
azoknak, akik nagy szerencsével, bagóért juthattak hozzá.
Hogy miért ez a mozdony? Hát előbb megfogalmaztam a választ:
egy gyűjtőnél ott a helye.
Hogy miért mostanában? Nos igen. Lehetőségem lett volna
bármikor besétálni Laci bácsihoz és kiblattolni a vételárat a pultra, majd
boldogan hazatérni az új szerzeménnyel. Nem így történt, mert sokáig nem
voltam abban a helyzetben, hogy egyáltalán elmehessek a Német utcába. Most
adódott egy alkalom, amikor is egy sokak számára ismerős, a hazai
modellkereskedelemben meglehetősen hírhedt, a TT méretben érintett
úriembertől vásrolhattam meg. Ráadásul eredeti, bolti áron, számlával. Igen,
eszembe sem jutott, hogy alkudozzam. Ez nem piaci, börzei termék, amire
"mennyit engedsz a feléből" virtussal lehet rámozdulni. Egy ilyen modellt
tisztelni kell és ehhez hozzá tartozik a megfelelő vételár akceptálása.
Hozzáteszem, hogy éppen a vásárlásidején volt kb. a harmadával olcsóbban egy
aukció a 'nemszeretem' oldalon, illetve egy gyűjtőtársam jelentős
árengedménnyel vált meg egy másik példánytól. Azért maradtam az eredeti
eladónál, mert úgy gondoltam, hogy az illető szociálisan rá van szorulva az
összegre. Másrészt meg nem szeretek hátsó felet csinálni a számból.
Tehát a kép alatti kérdésekre ezek a válaszaim. A gyűjtő
különös reflexekkel, lelkivilággal áll a modellekhez, itt sem hazudtoltam
meg önmagam...
De fejtsük le a hagyma külső rétegeit és jussunk el a
lényeghez, a modellhez.
A Deák modellek egyedisége az anyagukban rejlik azaz, hogy
rézmodellek. Laci bácsi erre büszke is és ez a cége, a munkásságának jelképe
is. Nagy hangsúlyt fektet a minőségi réz modellezésre. Ez aztán vagy jó
helyre teszi az adott modellt, vagy sem.
A Gigantban számomra, az első ránézésre valami nem stimmelt.
Rosszul adjusztált "gyári" fotó hirdette a honlapom, amiről komoly
aránytalanságok jöttek le. Aztán többször kezembe került és kezdtem
megbarátkozni vele. Hozzá kell tennem, hogy nekem az etalont Jakó Attila
mozdonya jelentette, így kihívás volt ezt a modellt Attiláé mellé állítanom.
Pozitív reakcióm, hogy mivel a Deák modell saját hajtással
rendelkezik, ezért nem kellett kicsit szélesíteni rajta, mint ahogy Attila
tette, hogy rá tudjon pattanni a Piko alapmodellre.
Itt nyúlánkabb a mozdony és a saját hajtás miatt egyből
megvan az összhang a futóművel, a csap- és tengelytávolságokkal. De erről
majd később...
A Gigant formavilága meglehetősen sokszínű, ezért annak
értelmezése, modell leképzése rendkívül bonyolult és sok fanyalgó véleményt
szül. A legérzékenyebb pont az orr-rész szögei, találkozási pontok, ablak
arányok. Itt is bele lehet kötni megannyi részletbe, de ha az összhatást
nézzük, akkor sok probléma nincs. Az anyag vastagsága, az ablakok
kivitelezése fejlesztésért kiált, de nem dől össze a világ, ha így marad.
Az elsőre attraktív forgóváz a sokadik mustra után sajnos a
modell leggyengébb részletévé válik, de erről is kicsit később.
Mivel egy szimmetrikus elrendezésű mozdonyról van szó, ezért
a két vég sokban nem tér el egymástól, csupán az apróbb szerelvényekben,
illetve a különféle táblák elhelyezésében. A finom kivitelű pantográf sokat
dob az egyhangú kék-szürkeségen.
A sok szembeötlő tulajdonság közül a mozdonyra oly jellemző
oldalszellőzőt emelném ki. Végigfutva a neten elérhető megannyi Gigant
fotón, ennyire homogén felületnek csak akkor láttam, amikor olyan szögből
fotózták, ahonnan a lamellák fedik egymást és végig egyszínűnek tűnik. Pár,
korábbi, még az első szériából származó mozdony volt ilyen. Elviekben itt
látnunk kellene a 11 ablak sziluetjét.
A modell még nem a Gróf Mikó Imréről elnevezett változat,
hanem az elmúlt vasúti korszak köntösében jelent meg. Viszont azon tíz
mozdony közé tartozik, amely már 160 km-es óránként tempóval tud száguldani,
ha kell és ha tud.
De ha túllendülünk a fanyalgáson és elfogadjuk, hogy a modell
makulátlan tisztasága még a gyári állapotot (fővizsga utáni tisztaságot)
tükrözi, akkor nem zavar a zsalusor látványa, viszont fenn kell akadnunk a
forgóvázmaszkon (mégis fanyalogjunk tovább...). Sajnos minden Deák modell
sajátossága a maratott rétegekből összeállított forgóvázmaszkok kisebb
mértékű igénytelensége. Egy ilyen értékű modellnél erre bizony nagyobb
hangsúlyt kellene fektetni. Elfogadom, hogy tulajdonképpen márkavédjegy,
hogy minden jelenős részegység rézből készül a modellen, de azért a gyűjtő,
aki nem kevés pénzt szán egy ilyen modellre, szereti akár nagyítóval
mustrálgatni a szerzeményét és fellelni az eredetihez sokban hasonló
részleteket. Példának okáért a hasonló árfekvésű, német BeckmannTT jut
eszembe, ahol azért már évtizedekkel ezelőtt is fémöntvényből készültek a
forgóvázak.
Nos ezen ellenérvek mellett tűnik elnagyoltnak a Gigant
forgóváza.
De ha ragaszkodunk a réz elmélethez, akkor is kevésnek
bizonyul a csupán két rétegből összeállított maszk és kirívó az utólag
beépített szerelvények, rugók látványa.
Hangsúlyoznom kell, hogy az összhatás itt sem rossz, de az
ár-érték arányba erősen belepiszkál a makró élmény.
A másik forgóváznál is előfordulnak pontatlanságok, pl. a
csapágyház elmozdult illesztése, vagy akár a középső tengely fékmerevítő
rudazatának esetlensége. Mert hogy ez a négy maszk közül az egyiken nincs a
kis furatnál megrövidítve. Egyáltalán ezeknek a furatoknak a szerepét nem
értem. Olyan, mintha utólagosan felragasztható kütyüket kellene oda rakni,
de ilyen nincs mellékelve a csomagolásban.
Ami a leginkább zavar és ez is jellemző a Deák modellekre,
hogy a féktuskók nem a kerekek vonalában vannak, hanem, ahogy a képen is
látszik, kint a maszk síkjában, tehát nagyon messze az eredeti helyüktől.
Ezt leginkább ez a fotó tudja illusztrálni. Összegezhetjük
tehát, hogy a frgóvázak "publikus" része csupán kétdimenziós.
Viszont a kép azt is bizonyítja, hogy a modell alá egyedi
tervezésű hajtás, futómű és Laci bácsi saját marógépén készített
fogaskerekek kerültek. Ez mind, mind jó pont. Sajnos maga a hajtás kissé
hangos és messze áll a finoman hangolt, gyári futóművektől, holott ebben a
modellben is Mashima motor dolgozik.
Ellenben a kuplungbefogatás NEM szabványú - igaz, hogy
kinematika nélküli, de jól működik.
Azért a modellezésnek vannak naposabb oldalai is. Az oldalsó
szerviznyílás markáns ismertetője a mozdonynak és ezt sikerült is jól
modelleznie a Deák Műhelynek, akárcsak a homokoló nyílásokat. A pályaszám
puritánsága a kivitelével vetekszik. Talán lehetne jobb a tamponozás
védelme. Viszont a súlytábla remekül sikerült.
Jakó Attila óta tudjuk, hogy egy ekkora táblát is olvashatóra
lehet maratni. Nem vagyok annyira elvetemült, hogy kibetűzzem a Ganz logó
alatti szöveget (úgyis minden vasútbarát fújja kívülről), de azért ezek a
kis táblák lehetnének egy lehelletnyit szebbek. De megintcsak az összhatás
védelmében szólok: messzebbről nézve semmi gond velük. Sajnos a sárgára
festett huzalból készült kapaszkodók cseppet sérülékenyek.
Az örök viták egyik találkozó pontja, maga az orr. Az eredeti
arányképzésben szerepet kap az orrlemez függőleges, illetve vizszintes
törése, a sárga mellény határvonala, ennek a törése, illetve az ablakok
mérete. Ugyanígy fontos a fényszórók mérete és a gerenda fölötti trepni
arányai is. A modellezésben az a számomra hihetetlen és maximálisan
megbecsülendő érték, hogy el legyen találva az az összhang, ami az egyes
részletek megfelelő kicsinyítését érinti. Tudjuk már, mióta a leképzett
világgal foglalkozunk, hogy nem lehet mindent 120-adnyira lekicsinyíteni. Az
anyag, a fizika, nem módosítható ilyen mértékben. Ezért a jó modellező, a
képzett mesterdarab készítő munkája abban rejlik, hogy megtalálja és jól
egymáshoz illessze az eredetire leginkább jellemző fődarabokat és
részegységeket. Itt számit az anyaghasználat, a festés, a színek és a
méretek megválasztása.
Konkrét esetünkben olyan sok gond nincs a mozdony orrával.
Talán megérdemelt volna az ablak pereme egy kis fekete kihízást, hogy
érzékeltessék az üveg gumírozását. Ez megint egy olyan momentum, ami belefér
egy ilyen árfekvésű modell kivitelezésébe. A pályaszám jó nagy, de ebben a
méretben a kisebb már zavaróan aprónak tűnne.
A lámpák jók és jó helyen vannak, viszont a fényszórók
keretét kihúztam volna egy kis ezüsttel. Ellenben irányfüggő fehér-vörös
fényű ledek vannak beépítve.
Az áttört kotró szükséges és jó megoldás a modellezésben.
Mindenképp dícséretes, hogy a készítő berendezte a
vezetőfülkéket. A jelzés értékű műszersor és a két szék sokat dob az
összhatáson. Ezt hiányolom a többi, egyébként maximálisan igényes külsővel
megépített modellekről.
A tetőkert igényes részlete a modellnek. Látszik az
odafigyelés a tetőjárdák és a szellőzők áttörésénél, csak kár hogy a festék
sűrűsége néhol eltömítette az áttöréseket.
Az etalonként emlegetett modell esetében ezek a részletek
kicsit hangsúlyosabbak, de a Német utcaiaknak sem kell szégyenkezniük.
Az igényes, finom vonalú félpantográf remek választás. A
szigetelőbabák mérete viszont deákosan nagyra sikeredett.
A végigfutó vezetékezés stabil huzal, nem törik, nem hajlik
el.
A modell futása nem szép. Egy ilyen kategóriájú mozdonynak
méltóságteljesen és kellő tömeggel kell a pályán mozognia, viszont itt
zajos, esetenként kerregő, bizonytalan mechanikai összhatásunk van. És
sajnos ez jellemző a többi Deák modellre, amit a gyűjteményben tudhatok.
Tudom, hogy ezeken a hiányosságokon lehet és kell is változtatni. Remélem,
hogy a manufaktúra eljut oda, hogy fontosnak tartja ezen kritériumok
teljesülését is. Nem mondom azt, hogy a cég forgalmát fel lehet lendíteni
ezen árak és ilyen piaci (gazdasági) környezetben, de egy kis
szemléletváltás, átpozícionálás jót tenne a nagy múltú márkának. Sajnálnám,
ha végleg kivonulnának a TT történelméből.
A rend kedvéért meg kell említenem, hogy a mozdony vételára
80000,- ft. Ez sajnos nagyon sok akkor, amikor egy Jakó modellt csak
kicsivel több, mint a feléért lehet beszerezni. A magas árat a rézlemez
drágulása is indokolja, de nem ennyire. Persze ideális esetben ez a normális
árszint egy kézzel gyártott, teljesen saját fejlesztésű modell esetében, de
a szakmai büszkeség és az elért sikerek sajnos megkophatnak akkor, ha egy
márka nem tud megújulni. A vevők elfordulnak, mert a minőség és az ár
folyamatosan távolodik egymástól, mindemellett nem érzékelhető piackutatási
igény. El kell fogadni, hogy a vevői magatartás megváltozott. A keresleti
piac kezd átalakulni kínálatiba és az elérhető anyagok és technológiák okán
az egyedi megvalósítás is sokkal közelebb van a modellezőhöz, mint pár
évtizeddel ezelőtt. Ha a modern technológia be tud épülni egy nagy múltú cég
mindennapjaiba, akkor kitartással, jó vevőmonitorozással, megfelelő
kommunikációval szép lassan ki lehet lábalni a mélypontból.
Szívből ajánlom a Deák Modellsportnak, hogy ez sikerüljön
nekik.
 |