Kapcsolat: tothg@citysound.hu  
V43 1158 MÁV

VATT Varga Zsolt   kat.sz.: 10003   2010.              <<    >>
 

            FŐOLDAL | GŐZMOZDONYOK | DÍZELMOZDONYOK | VILLANYMOZDONYOK | SZEMÉLYKOCSIK | TEHERKOCSIK
 


 

Bizonyos fokig mérföldkőnek számít ez a Szili modell a TT-s társadalomban. Főként azért, mert Varga Zsolt eljutott végre eddig a projektig, aminek jelentőségét nagyon jól átérzik azok, akik jól ismerik Őt.

 

Abbéli örömömben, hogy tesztelhetem ezt a sorozatot, igyekszem tárgyilagos képet adni a modellről, hiszen nevezhetjük sorozatérettnek a konstrukciót és ismerve Zsolt a modellhez fűzött információit, nagy változtatások már nem várhatók.

A tesztben leírtak szigorúan a saját, szubjektív véleményem, viszont fontosnak tartom, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert sokan érdeklődtek eleve V43-as, illetve konkrétan Zsolt által készített modellek felől. Mivel a hazai kisszériás gyártás ezen szegmense nem tud jól kidolgozott kommunikációs műveletek során eljutni a modellező társadalomhoz és jobbára csak azok a gyűjtők jutnak el pl. Zsolthoz, akik ismerik őt és munkásságát, így a friss érdeklődők, netán a méretre áttérők és a magyar vasút iránt is lelkesedő modellezők lecsúszhatnak egy-egy ilyen sorozatról.

 

Tehát legyen ez a teszt egy átfogó bemutató, ahol csakis a szigorú tényeket tárom az érdeklődők elé.

Nem térek ki a mozdony eredetijéül szolgáló, nagyvasúti vontatójárműre, hiszen számtalan, hiteles iromány található a neten a V43-asokról. Ebben a cikkben szeretnék a modellre koncentrálni és ténylegesen az általam tapasztaltakat megosztani az olvasóval.

 

Zsolt szívélyesen fogadja a műhelyébe betérőt és mindig akad valamilyen történet, amivel akár órákat is ott lehetne tölteni. Jelen mozdony mustrája két részből állt: először igyekeztem a legtetszetősebbet kiválasztani az adott szériából (ismerve a kisszéria sajátosságait erre igenis szükség van). Másodjára meg némi futáspróbát is tartottunk.

Itt érdemes megjegyezni Zsolt Ars Poetica-ját az általa készített modellekkel kapcsolatban: ahogy mondja, ő sokak által elérhető áron próbál egy olyan, kézimunkával összeállított modellt készíteni, ami az ár-érték arányban a lehető legjobb helyet foglalja el. Magyarán, több pénzért nyilván szebbet, precízebbet is lehet csinálni, de ezekből az alapanyagokból és munkaköltségekből egy ilyen szintű modell jöhet létre.

És miből is áll egy "ilyen szint"?

Gyanta-öntvény kasztni. Réz, egyedi hajtás, fém fogasáttételekkel, Mabuchi motorral. Maratott rézalkatrészek, funkcionálisan egyszerű elektronika és nagyon jó minőségű, szórt festés, szárazmatricás feliratozás.

Tehát összességében semmivel sem rosszabb alkotóelemek, mint egy német kisszériás esetében.

 

 

Azt mindenképp le kell szögeznünk, hogy a sorozatgyártott, kifinomult részletekkel bíró modellekhez szokott, amolyan szegecsszámláló vasútmodell-értők ne nézzék nagyítóval a mozdonyt. Ez nem negatív kritika, hanem tényszerű megállapítás, figyelembe véve a fent leírtakat.

Az öntvény sajátosságából fakadóan kicsit egyenetlenek az ablakok és szellőzők élei, de a Mester ezt ügyesen kezeli a modellezésben alapfogásként ismert eljárással, miszerint az ablak-plexik éleit feketével húzza ki, ezáltal enyhítve a két anyag közti éles kontúrt. Kb. fél méterről ez a kis kuszaság már nem tűnik fel, sokkal inkább érvényesül a modell jó összhangja.

A sorozat egyedisége jelen esetben az, hogy még nem készült hozzá pályakotró alkatrész, így az hiányzik a forgóváz elől, ezért ne is nyilatkozzunk hiányáról. Talán ezért is tűnik fel jobban a lehajtás-áttétel fogaskereke a forgóváz orr felöli részén. A még hagyományosan BTTB fazonú, hajlított kuplung egy kicsit idejét múlt, sőt ennek felfogatása a nagy csavarral más megoldásért kiált, mégsem tűnhet ennyire fel, ha a helyére kerül a kotró.

Szerintem nagyon kis munkával és a sokak által ismert PE-HO lehetőségek kihasználásával tökéletes, NEM szabványú kapcsolófoglalatot lehet készíteni a jelenlegi helyére.

 

 

A Szilikre jellemző forgóváz-maszk egyedi, a korábbi gyanta-öntvény helyett rézmaratott alkatrész. Mindenképp szebb és kidolgozottabb az etalonnak számító Deák-modellnél, viszont a féktuskók helyzete némi igazítást kívánna. Ehhez bizony már min. három kitolású fröccsszerszám kellene, ha műanyagból szeretnénk legyártani. Talán egy leheletnyit magasabbra került a mozdonyszekrény, mint ahogy az eredetinél megszoktuk, de ezen ne akadjunk meg. Az összhangot nem rontja. A modellnél szükséges nagy ívsugár miatt a kígyózásgátlót és a rugalmas felfüggesztés ne is keressük a forgóváz környezetében.

 

 

A középrészen található akkuláda és levegőtartályok arányai tökéletesek, pontosan adják vissza az eredeti hangulatát. A korszaknak megfelelően puritán számsor jelzi a pályaszámot, viszont hiányolom a súlytáblát. A gyári, öntött táblák nagyon szépen sikerültek. A maratott réztáblákon nagyítóval olvasható szinte minden betű. Kár, hogy a táblák széléről nem sikerült lecsiszolni a sorjákat.

A mozdonyszekrény kékje és a klasszikus, szürke főkeret színei tökéletesre sikeredtek.

 

 

A méretben megengedhető, talán legvékonyabb huzalok képezik a kapaszkodókat és fellépőket. Arányaiban ez is jól sikerült. Az oldalakon található szellőzőrácsok kidolgozására sincs panasz, bár vagy a marás, vagy a festés következtében kicsit "szőrösek" lettek a barázdák. Kár, hogy a beragasztott plexiablakokon belülről ott maradt az ujjlenyomat. Mindenesetre így biztosan ellenőrizhető a modell eredete....

 

 

Az orr-résznél is el kell időznünk egy kicsit. Szembetűnik a sárga homlokfestés, ami oldalról tökéletesen le lett maszkolva, viszont a trepni felöli, alsó széle valamiért hullámos lett. Talán figyelmetlenség - de ne tűnjön szőrszálhasogatásnak a részemről - a sárga ecsetelés megfogta a lámpa fölötti, szürke részt is.

A lámpa maga a fényvezetőszál, aminek a végére egy kis "bogyó" van olvasztva, ezáltal lesz lámpatest. Az ötlet rendkívül jó, de szerintem egy kis rézperselyt, vagy befoglaló szárat megérdemelt volna a korrekt világítótest-imitációhoz. A sárga LED fény egy kicsit régiesnek tűnhet a melegfehér SMD korában, de ez az apróság is szigorúan az ár-érték arányt javítja.

Az ütközők fémből esztergált kivitelűek, egy kicsit fényesebbek a főkeretnél, holott azzal azonos színűre festik a nagyvasútnál. A német domború-lapos tányérpáros került fel a gépre, ami annyira nem indokolt. Ezen a végen jó a párosítás, viszont a modell másik végén megfordul a két ütköző tányérja.

Nagyon ügyes és szép megoldás viszont az ütközők alatti, hajszálvékony kapaszkodó-fogantyúk kialakítása.

 

 

A Szili tetőkertje puritán, funkcionális. Nagyon jól sikerült a modellezése, ami főleg azért fontos, mert a Deák modell esetében a szigetelőbabák és távtartók jóval nagyobbra, aránytalanabbra sikeredtek. Mozdonya válogatja, hogy a trepnik fémszínűek, vagy kékre festettek. Minden a helyén van: a kürtök, antennák, kibúvók.

 

 

A félpantográfok Tillig alkatrészek, panasz nincs rájuk. Az áramszedő mozgatásáért felelős légdugattyú háza a karosszéria öntvény része, ezért azt a kékre fújás után kell színezni. A kissé eltérő vörös festés ennek tudható be, ami nem zavaró, de mégis jobb lett volna egy, a pantográffal megegyező árnyalatú festék.

 

 

Íme, a gyantából, nagyobb szériában leöntött kasztni hibái közül egy, ami igencsak szemet szúr. Az öntvény torzul és az optikailag fontos helyeken bizony ilyen furcsaságok jöhetnek létre. Az ütközőgerendába már csak ferdén kerülhettek bele az ütközők és mindezt tetézi a kicsit ferdén felragasztott, amúgy kiváló megoldásnak számító, trepnifelület, ami valamilyen alufóliából készült és nagyon jól kijön a csúszásmentes felülete.

Ha ez a fólia jobban rásimul a mozdonytestre, netán a bal oldali éle nem lóg ennyire túl, akkor az orr ferdesége sem lenne ennyire feltűnő.

Persze mindez csak ebből a szögből látszik. Szerencsére a modell mindennapi használatában, sőt a vitrinben pózolásában sem okoz fennakadást.

 

 

Le kell szögezni, hogy él az a mondás, miszerint "ha tudsz jobbat, szebbet, akkor kritizálj!". De azt is meg kell jegyezni, hogy ez a modell, ebben az árfekvésben (felsőbb kategóriás Tillig mozdonyár) mégis széles körökben lesz és lett sikeres, ugyanis hiánypótló és tetszetős darab. Ha majd valamelyik gyártó előáll egy Szili sorozattal, akkor persze átértékelődhet egy-egy hazai kisszéria szerepe, de addig teret kell kapniuk a műhelyeknek, mert szükség van magyar járműre.

 

Szubjektív lezárásként abban bízom, hogy Zsolt és talán a többi, ismert, nagyon értékes munkát végző kisszériás műhely belátja, hogy nem lehet kihagyni a modellépítésből a gyári, jól bevált alapegységeket. Ezt azért tartom fontosnak, mert ennek a mozdonynak a teljesen rézből készített hajtása - bár óriási mechanikai bravúr és talán a '80-as években boldogan építették be a modellekbe - 2010-ben már nem biztos, hogy jó megoldás. Előfordulhat, hogy nincs két egyforma széria, de ami leginkább feltűnt nekem, hogy tele van a modell belseje finom rézporral, ami a frissen esztergált és gyorsan összerakott hajtáselemekből pereg ki és sztatikusan tapad fel a mozdony belsejébe.

Egy érzékeny, elektronikus világban ez időzített bombaként ketyeg a modellben.