Bizonyos fokig mérföldkőnek számít ez a Szili modell a TT-s
társadalomban. Főként azért, mert Varga Zsolt eljutott végre eddig a
projektig, aminek jelentőségét nagyon jól átérzik azok, akik jól ismerik
Őt.
Abbéli örömömben, hogy tesztelhetem ezt a sorozatot,
igyekszem tárgyilagos képet adni a modellről, hiszen nevezhetjük
sorozatérettnek a konstrukciót és ismerve Zsolt a modellhez fűzött
információit, nagy változtatások már nem várhatók.
A tesztben leírtak szigorúan a saját, szubjektív véleményem,
viszont fontosnak tartom, hogy mindenki számára elérhető legyen, mert sokan
érdeklődtek eleve V43-as, illetve konkrétan Zsolt által készített modellek
felől. Mivel a hazai kisszériás gyártás ezen szegmense nem tud jól
kidolgozott kommunikációs műveletek során eljutni a modellező társadalomhoz
és jobbára csak azok a gyűjtők jutnak el pl. Zsolthoz, akik ismerik őt és
munkásságát, így a friss érdeklődők, netán a méretre áttérők és a magyar
vasút iránt is lelkesedő modellezők lecsúszhatnak egy-egy ilyen sorozatról.
Tehát legyen ez a teszt egy átfogó bemutató, ahol csakis a
szigorú tényeket tárom az érdeklődők elé.
Nem térek ki a mozdony eredetijéül szolgáló, nagyvasúti
vontatójárműre, hiszen számtalan, hiteles iromány található a neten a
V43-asokról. Ebben a cikkben szeretnék a modellre koncentrálni és
ténylegesen az általam tapasztaltakat megosztani az olvasóval.
Zsolt szívélyesen fogadja a műhelyébe betérőt és mindig akad
valamilyen történet, amivel akár órákat is ott lehetne tölteni. Jelen
mozdony mustrája két részből állt: először igyekeztem a legtetszetősebbet
kiválasztani az adott szériából (ismerve a kisszéria sajátosságait erre
igenis szükség van). Másodjára meg némi futáspróbát is
tartottunk.
Itt érdemes megjegyezni Zsolt Ars Poetica-ját az általa
készített modellekkel kapcsolatban: ahogy mondja, ő sokak által elérhető
áron próbál egy olyan, kézimunkával összeállított modellt készíteni, ami az
ár-érték arányban a lehető legjobb helyet foglalja el. Magyarán, több
pénzért nyilván szebbet, precízebbet is lehet csinálni, de ezekből az
alapanyagokból és munkaköltségekből egy ilyen szintű modell jöhet létre.
És miből is áll egy "ilyen szint"?
Gyanta-öntvény kasztni. Réz, egyedi hajtás, fém
fogasáttételekkel, Mabuchi motorral. Maratott rézalkatrészek, funkcionálisan
egyszerű elektronika és nagyon jó minőségű, szórt festés, szárazmatricás
feliratozás.
Tehát összességében semmivel sem rosszabb alkotóelemek, mint
egy német kisszériás esetében.
Azt mindenképp le kell szögeznünk, hogy a sorozatgyártott,
kifinomult részletekkel bíró modellekhez szokott, amolyan szegecsszámláló
vasútmodell-értők ne nézzék nagyítóval a mozdonyt. Ez nem negatív kritika,
hanem tényszerű megállapítás, figyelembe véve a fent leírtakat.
Az öntvény sajátosságából fakadóan kicsit egyenetlenek az
ablakok és szellőzők élei, de a Mester ezt ügyesen kezeli a modellezésben
alapfogásként ismert eljárással, miszerint az ablak-plexik éleit feketével
húzza ki, ezáltal enyhítve a két anyag közti éles kontúrt. Kb. fél méterről
ez a kis kuszaság már nem tűnik fel, sokkal inkább érvényesül a modell jó
összhangja.
A sorozat egyedisége jelen esetben az, hogy még nem készült
hozzá pályakotró alkatrész, így az hiányzik a forgóváz elől, ezért ne is
nyilatkozzunk hiányáról. Talán ezért is tűnik fel jobban a lehajtás-áttétel
fogaskereke a forgóváz orr felöli részén. A még hagyományosan BTTB fazonú,
hajlított kuplung egy kicsit idejét múlt, sőt ennek felfogatása a nagy
csavarral más megoldásért kiált, mégsem tűnhet ennyire fel, ha a helyére
kerül a kotró.
Szerintem nagyon kis munkával és a sokak által ismert PE-HO
lehetőségek kihasználásával tökéletes, NEM szabványú kapcsolófoglalatot
lehet készíteni a jelenlegi helyére.
A Szilikre jellemző forgóváz-maszk egyedi, a korábbi
gyanta-öntvény helyett rézmaratott alkatrész. Mindenképp szebb és
kidolgozottabb az etalonnak számító Deák-modellnél, viszont a féktuskók
helyzete némi igazítást kívánna. Ehhez bizony már min. három kitolású
fröccsszerszám kellene, ha műanyagból szeretnénk legyártani. Talán egy
leheletnyit magasabbra került a mozdonyszekrény, mint ahogy az eredetinél
megszoktuk, de ezen ne akadjunk meg. Az összhangot nem rontja. A modellnél
szükséges nagy ívsugár miatt a kígyózásgátlót és a rugalmas felfüggesztés ne
is keressük a forgóváz környezetében.
A középrészen található akkuláda és levegőtartályok arányai
tökéletesek, pontosan adják vissza az eredeti hangulatát. A korszaknak
megfelelően puritán számsor jelzi a pályaszámot, viszont hiányolom a
súlytáblát. A gyári, öntött táblák nagyon szépen sikerültek. A maratott
réztáblákon nagyítóval olvasható szinte minden betű. Kár, hogy a táblák
széléről nem sikerült lecsiszolni a sorjákat.
A mozdonyszekrény kékje és a klasszikus, szürke főkeret
színei tökéletesre sikeredtek.
A méretben megengedhető, talán legvékonyabb huzalok képezik a
kapaszkodókat és fellépőket. Arányaiban ez is jól sikerült. Az oldalakon
található szellőzőrácsok kidolgozására sincs panasz, bár vagy a marás, vagy
a festés következtében kicsit "szőrösek" lettek a barázdák. Kár, hogy a
beragasztott plexiablakokon belülről ott maradt az ujjlenyomat. Mindenesetre
így biztosan ellenőrizhető a modell eredete....
Az orr-résznél is el kell időznünk egy kicsit. Szembetűnik a
sárga homlokfestés, ami oldalról tökéletesen le lett maszkolva, viszont a
trepni felöli, alsó széle valamiért hullámos lett. Talán figyelmetlenség -
de ne tűnjön szőrszálhasogatásnak a részemről - a sárga ecsetelés megfogta a
lámpa fölötti, szürke részt is.
A lámpa maga a fényvezetőszál, aminek a végére egy kis
"bogyó" van olvasztva, ezáltal lesz lámpatest. Az ötlet rendkívül jó, de
szerintem egy kis rézperselyt, vagy befoglaló szárat megérdemelt volna a
korrekt világítótest-imitációhoz. A sárga LED fény egy kicsit régiesnek
tűnhet a melegfehér SMD korában, de ez az apróság is szigorúan az ár-érték
arányt javítja.
Az ütközők fémből esztergált kivitelűek, egy kicsit
fényesebbek a főkeretnél, holott azzal azonos színűre festik a nagyvasútnál.
A német domború-lapos tányérpáros került fel a gépre, ami annyira nem
indokolt. Ezen a végen jó a párosítás, viszont a modell másik végén
megfordul a két ütköző tányérja.
Nagyon ügyes és szép megoldás viszont az ütközők alatti,
hajszálvékony kapaszkodó-fogantyúk kialakítása.
A Szili tetőkertje puritán, funkcionális. Nagyon jól sikerült
a modellezése, ami főleg azért fontos, mert a Deák modell esetében a
szigetelőbabák és távtartók jóval nagyobbra, aránytalanabbra sikeredtek.
Mozdonya válogatja, hogy a trepnik fémszínűek, vagy kékre festettek. Minden
a helyén van: a kürtök, antennák, kibúvók.
A félpantográfok Tillig alkatrészek, panasz nincs rájuk. Az
áramszedő mozgatásáért felelős légdugattyú háza a karosszéria öntvény része,
ezért azt a kékre fújás után kell színezni. A kissé eltérő vörös festés
ennek tudható be, ami nem zavaró, de mégis jobb lett volna egy, a
pantográffal megegyező árnyalatú festék.
Íme, a gyantából, nagyobb szériában leöntött kasztni hibái
közül egy, ami igencsak szemet szúr. Az öntvény torzul és az optikailag
fontos helyeken bizony ilyen furcsaságok jöhetnek létre. Az ütközőgerendába
már csak ferdén kerülhettek bele az ütközők és mindezt tetézi a kicsit
ferdén felragasztott, amúgy kiváló megoldásnak számító, trepnifelület, ami
valamilyen alufóliából készült és nagyon jól kijön a csúszásmentes felülete.
Ha ez a fólia jobban rásimul a mozdonytestre, netán a bal
oldali éle nem lóg ennyire túl, akkor az orr ferdesége sem lenne ennyire
feltűnő.
Persze mindez csak ebből a szögből látszik. Szerencsére a
modell mindennapi használatában, sőt a vitrinben pózolásában sem okoz
fennakadást.
Le kell szögezni, hogy él az a mondás, miszerint "ha tudsz
jobbat, szebbet, akkor kritizálj!". De azt is meg kell jegyezni, hogy ez a
modell, ebben az árfekvésben (felsőbb kategóriás Tillig mozdonyár) mégis
széles körökben lesz és lett sikeres, ugyanis hiánypótló és tetszetős darab.
Ha majd valamelyik gyártó előáll egy Szili sorozattal, akkor persze
átértékelődhet egy-egy hazai kisszéria szerepe, de addig teret kell kapniuk
a műhelyeknek, mert szükség van magyar járműre.
Szubjektív lezárásként abban bízom, hogy Zsolt és talán a
többi, ismert, nagyon értékes munkát végző kisszériás műhely belátja, hogy
nem lehet kihagyni a modellépítésből a gyári, jól bevált alapegységeket. Ezt
azért tartom fontosnak, mert ennek a mozdonynak a teljesen rézből készített
hajtása - bár óriási mechanikai bravúr és talán a '80-as években boldogan
építették be a modellekbe - 2010-ben már nem biztos, hogy jó megoldás.
Előfordulhat, hogy nincs két egyforma széria, de ami leginkább feltűnt
nekem, hogy tele van a modell belseje finom rézporral, ami a frissen
esztergált és gyorsan összerakott hajtáselemekből pereg ki és sztatikusan
tapad fel a mozdony belsejébe.
Egy érzékeny, elektronikus világban ez időzített bombaként
ketyeg a modellben.
|