|
|
|
Ismeretlen vizekre evezünk ezzel a modellel, ugyanis a JAGO
márkanév, több, hasonló gyártóval egyetemben a különlegességet és az
igényes, kisszériás modellépítést reprezentálja a TT méretben. Olyannyira,
hogy ez a mozdony hosszú évek óta az első, ilyen kategóriájú modell a
gyűjteményben. Sokáig számomra is ismeretlen volt ez a gyártó és a mai napig
is igen sokan vannak az 1:120-as méretarány kedvelői között, akik nem
ismerhetik az ilyen szintű modelleket. Nekik is szóljon ismeret bővítésül ez
a bemutató.
forrás: http://www.ahrdorf.de/html/baureihe_93.html
Az egykori porosz T14-es is egyike azon, német gőzmozdony
sorozatoknak, amelyekben nem is annyira egyértelműen lehet meghatározni a
főbb ismertető jegyeket. Találtam a sorozathoz tartozó jellegrajzon 4 és 5
csatolt kerekű változatot is. De egy biztos, hogy a Jago által megalkotott
modell a T14.1-es alsorozat tagja. Abból is a hosszabb szertartályos
kivitel. A T14.1-eseket az eredeti fősorozat 1914-es indulása után
1918-19-től gyártották egészen 1924-ig. Igen nagy, egyes források szerint
1500 db-os példányszámot is megélt a konstrukció.
A későbbi besorolás szerint a BR93 5-12-es csoportba tartozik
a mozdony, a maga 1053-as pályaszámával. A mozdonyok nagy részét a DB-nél
már a '60-as évekre mind szétvágták, a DR-nél még bő egy évtizedig húzta
tovább.
A bemutatóban szereplő modell a negyedik korszakot
reprezentálja és érdekessége, hogy a 2004-2010-es időszakban egyik JAGO
katalógus sem mutatta be.
Maga a modell a német gőzmozdony modellezés stílusjegyeit viseli magán és
mondhatnám, hogy tökéletes mozdonyépítést látunk, de mégsem. Csak
elöljáróban annyit, hogy a JAGO modellek, akárcsak a szebb napokat megélt
JATT elődcég termékei a TT-s modellkínálatban a felsőbb árkategóriát
képviselik, ezért a gyűjtő joggal várja, hogy minden elemében tökéletes
modellt kaphasson a kezébe. Nos ez sajnos nem sikerülhet mindig...
A kezdő mondat mégis azért lehet jogos, mert a nagyszériás
Tillig (és most már Roco is) szortimentje az igazi, nagy klasszikusokat
hozza - vagy legalább is mi TT-sek ezeket a formákat szoktuk meg a
gyártóktól -, így az egységes kinézettől eltérő modellekre már nagy
csodálattal nézünk és ha az első pillantás pozitív eredményt hoz, akkor
hajlamosak vagyunk a túlértékelésre. Pedig a második blikk hozza a
megdöbbenést... Hiszen az 1'D'1 tengelyrend nem ismeretlen, ugyanis a jó
öreg 86-os is ilyen lábakon jár. Mégis, a hangsúlyosabb szertartály és a nem
annyira "Bubikopf" védház máris merőben más fazont kölcsönöz a mozdonynak és
ettől el is aléltam.:-)
Na persze a 86-osoktól igen messze áll ez a mozdony, hiszen
jóval korábban tervezték és a 20. század elején szükséges tömegelosztási és
gépészeti elveknek megfelelve, robusztusabb a futókerekek környezete. Így
kapásból hosszabb ez a mozdony, mint a hasonló tengelyszámú, későbbi,
egységmozdony.
A kézi munka már ezen a közelin is tetten érhető, ugyanis a
pirosra festett élek kissé bizonytalanabb ecsetvonásokat mutatnak. De
továbbmegyek: a futókerék "agya" amolyan sorjázatlan, esetleges munkára
utal...
A füstszekrény szegecselése hatásos, de mégis, mai szemmel az
ember már finomabb imitációt vár.
A korábban megszokott szériamodellek esetében nem
találkozhattunk ennyire részletgazdag leképzéssel, talán pont azért, amiért
ugyanez a mai modellezésben súlyos eurószázasokat jelent a végárban.
Érdekes, hogy egyes részleteket a Tillig azóta már sokkal szebben meg tud
valósítani, míg más alkatrészek az ilyen kisszériásokon sikerülnek jobban.
Mindenképp előny a fém rudazat, amelynél valóban érezzük az anyagot, semmint
a nagyszériások műanyagból fröccsöntött, nyeklő-nyakló "fogpiszkálóinál".
Érdemes megfigyelni a víztartály alatti lemez hullámosságát...
Mi teszi mássá a kisszériást a nagyüzemitől? Nyilván a
részletek és azok kidolgozása is. Általában eddig úgy vélekedtünk, hogy a
kisebb példányszámban legyártott, ámbár húzós árú modelleknél a kézzel
felrakott apróságok - melyek a gőzösöknél kiváltképp indokoltak - emelik a
mozdony színvonalát. Ezzel nincs is gond, sőt a nagyvasútnál se nagyon látni
makulátlan párhuzamosságú, szálegyenes csövezéseket, mégis, mióta pl. a Roco
bemutatta a 18-as gyorsvonati gőzösét, azóta tudjuk, hogy tart már ott a
műanyagipar és a szerszámgyártás, hogy minden apróságot le lehet modellezni.
Ilyen formán a JAGO elzáró szelep imitációi megmosolyogtatnak.
Persze nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy minden
részletében kritizálom a JAGO modelljét. Nagyon fontosnak tartom, hogy
azokat a mozdonyokat, amelyeket a nagy gyárak nem gyártanak - az okok
sokfélék lehetnek, talán az egyik legfontosabb, hogy kevésbé van hozzá
gördülőállomány..., nem tudom - mégis elérhetővé teszik a neves
kisszériások. Érdemes megemlíteni a JAGO mellett a Beckmann-t, a Kittler-t,
az MMS-t, a Crottendorfiakat, sőt a Stromlinie.eu-t. A Gützold már inkább a
szériagyártók csapatát erősíti. Természetesen ezen gyártók egyfajta
rangsorba rendeződnek a produktumaik alapján. Sajnos meg kell jegyeznem,
hogy jelen modell gyártója nem az első helyen végzett. Csíkos barátom
szerint inkább az utolsón... Hozzáteszem, hogy igazi összehasonlítási
alapom csak akkor lesz, ha majd mindegyik firmától érkezik hozzám legalább
egy-egy bemutatásra szánt mozdony...:-)
Egyébként a modellnek nagyon jók az arányai, sikerült a
leképzés. Az apró kiegészítők nagyon feldobják és igazi gőzmozdonyossá
teszik a kinézetet. Ha az ára alapján prémium kategóriába kell sorolni a
modellt, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon miért pontatlanok a festési
határok. Miért lett fekete a hágcsó, amúgy piros része?
El kell árulnom, hogy több héten keresztül írom ezt a tesztet
és talán még nem okozott ennyi gondot és fejtörést egy ilyen mozdonyleírás
összehozása. Úgy érzem, hogy kicsit csapódom a két véglet között. Pont ezért
nem is fogom felülírni a korábbi mondataimat, hadd lássék belőle, hogy maga
a modell (és rajta keresztül a gyártó) mennyire képes megosztani a
modellrajongót, azon belül is tudatos szemlélődőt. E sorok írása közben is
kézbe vettem a modellt és megint egy kicsit elmozdultam a pozitív irányba.
Minden fanyalgás ellenére a mozdony tekintélyt vív ki magának, mert a
legfontosabb tényező, hogy fémből készült a kasztni, nyomban felülemeli a
szériákon. De máris visszaránt a tény, hogy hoppá, a Roco 18-asa is
fémöntvény karosszériaelemekkel büszkélkedhet - nagyjából hasonló árszinten.
Holott ő sorozatmodell...
De, mint tudjuk, a fémnek merőben mások az öntési
tulajdonságai, mint a műanyagnak, ezért a felületkidolgozás is másként
sülhet el. A kisszériás ettől válik mássá. Nyilván hamarabb látszanak a
gyarlóságok, de éppen ezért lehet tiszteletünk és csodálatunk tárgya, hiszen
látszik a kézimunka az anyagban.
Éppen ezért zavarosak az illesztések, de mondom, ez sem
ronthat az összhatáson. Persze megint morog a kisördög, hisz egy ilyen
árszabású modellnél legyen már egyenes a láthatóan fröccsöntött, műanyag
ütköző, szükségszerűen megmaradó öntés-illesztési vonala és illeszkedjenek
jobban a laternák is pl. Az utólag ragasztott légtartály is kicsit
illúzióromboló lehet...
A modell üzemszerű látványa ehhez hasonló és ebből az
aspektusból már semmi rossz szavunk nem lehet. Ok, elfogadom, hogy makro
lencsével, lupéval nem ér kritizálni ebben a méretarányban, de néha elszalad
az emberrel a ló...
A záróképhez csupán annyit tennék hozzá, hogy kicsit zavaró a
füstszekrény enyhe, felfele ívelése, ami nem a közeli fotózás okozta
torzulás következménye, hiszen a kezdő fotón is tetten érhető ez az
apróság...
Tehát ahogy írtam fentebb, kicsit furán érzem magam ennél a
mozdonyleírásnál, mert egyfelől átjár az a határtalan - gyűjtői - érzés,
hogy birtokomban lehet egy, a vezető kisszériások sorából érkezett, ritka
modell, ami ráadásul egy csodaszép mozdonyt képez le, viszont másfelől ebben
a modellben testesül meg a JAGO gyártási- és üzletpolitikája, ami egy kicsit
már idejétmúltnak tűnik manapság. Furán hangzik ez akkor, amikor a magyar
modellező "földbe verhetné a hátsóját", ha ilyen mozdony kerülne ki kezei
közül, ráadásul magyar vonatkozásban. De ez itthon van, távol a nagy múltú
modellgyártóktól, viszont a német piacon már elvárás a high-tech
alkalmazása, annak lefordítása akár a mi méretünkre is. Látványos ez a
fejlődés, hiszen ma már a net segítségével nyomon követhetjük, hogy hova
fejlődik a Gützold, vagy a Schirmer egy-egy gőzösmodell fejlesztésekor.
Azért említettem pont őket, mert mindegyiknek van a JAGO-val azonos típusa.
Az mindenesetre tanulságos, hogy hogyan lehet még "rossz" modellt is építeni
akár saját, akár átvett alkatrészekből. És ez a tapasztalat még a hazai
modellépítőknek is előnyére válhat...
|
 |
