BR 221 139-9  Deutsche Bundesbahn    Ep. IV.     Bttb    kat.sz.: 2510

Igazi gyűjtőcsemege ez a mozdony. Első ránézésre legyinthetnénk, hogy ugyan már, pont olyan, mint a többi ebből a típusból, amit az egyik legnagyobb példányszámban gyártott a Bttb. Ez így igaz, hisz a pályaszám azonos és az alapvető megjelenés is. Aztán az ember elmélyül a gyűjtői oldalakban, nézegeti a képeket és a homlokára csap. Aha élmény és jön a keresgélés.

Ha jobban megnézzük a bordó-szürke alap-DB festés stációit, akkor pár apróságot figyelhetünk meg, ami eltérés a többihez képest.

Vegyük ezeket sorjába!

 

 

Azt mindenképp megállapíthatjuk, hogy a modell alvázkiképzése az 1979 utáni szerszámmódosítást követő időkből származik. Szögletes kotrósarkok, karakteresebb fellépők, műanyag ütközők. Ami feltűnhet, hogy nincs fehér csík a szürke-bordó határon, az orroknál lefutó V alakzatnál és nem fehérek a géptérszellőző rácsai.

 

 

Mivel teljesen egyforma a két mozdonyvég, ezért csak az ajtók számozása nyújt segítséget a helyes irány megtalálásához. Igaz, hogy ennek csak a digitális üzemben van jelentősége.

A modell pontosan az 1989-93-as időszakból való. Ez már az a korszak, amikor az alapmodell jópár festési variációban került piacra. Párhuzamosan futottak a kék-bézs, bordó-bézs és piros-bézs változatok, startos és teljes értékű kivitelek. Ez a modell a festetlen rácsok, a fehér csík hiánya és a teljesen szürke tető miatt vált érdekes állomásává a a BR221-esek nagyívű sorozatának.

 

 

Hosszú keresgélés és a külhoni licitálós oldalra jellemző gyatra fotók átböngészése vezetett oda, hogy leüthessem ezt a modellt. Az eladója csak annyit tudott róla, hogy szép állapotú darab, ezért az ára nagyon alacsonyan állt meg. Apró hibák azért bizonyítják, hogy pár kört futott már játék közben, de messze felülmúlja az általánosan megszokott, használtpiaci kínálat minőségét. Sajnos az időszakra, a tömegtermelésre jellemző, hogy a forgóvázzal elforduló kotró merőben más színű, mint a főkeret. Korábbi fröccsöntésből származó raktárkészlet és kissé igénytelen gyártási filozófia uralkodott el akkor, a politikai-gazdasági változások viharában tengődő cégnél.

 

 

Ezt a kasztnit gyártják egyébként a mai napig a sorozat frissített modelljeihez. Be kell vallani, hogy jól sikerült főelem, nincs értelme változtatni rajta. A tamponnyomás ma már sokkal precízebb, akárcsak a kisebb feliratok. A kasztni illesztése miatt eltérően nagy rés tátonghat a keret fölött.

 

 

A lényegi eltérést ez a kép mutatja meg: a tető végig szürkére fújt, ami megegyezik az oldalsó szürke sávval. A többi bordó-szürke modellnél a tető ezüst, a későbbi, Tillig változatoknál jellemzően világosszürke.

 

 

Viszonylag kevés és kíméletes vonatozást bizonyít a kerekek szennyeződése és az alváz állapota. A modell saját, még Bttb-s dobozában és leírással érkezett, ami különösen kedves volt számomra. Nagyon sokan, külföldön és kis hazánkban is példát vehetnek egy ilyen állapotú mozdonyról és körítéséről, ugyanis sajnos borzalmas állapotú és csomagolású modellek cserélnek gazdát a kalapácsos oldalakon.