BR 229 120-1 DR     Bttb/Tillig     1991-       kat.sz.: 02550

Az előző oldalon taglalt 119-es továbbépített változatának modelljénél tartunk. A 229-es gépcsoportnál 2 db. 1380 kW-os motor a dízelhidraulikus erőforrás. A 120 km/h-ás csúcssebesség már nem volt elegendő, ezért készült el a nagyobb teljesítményű gép, mely már alkalmas volt a 140 km/h elérésére is. Az 'újvörös' festés nagyon karakteressé tette a mozdonyt és ezzel a színnel került aztán át a DB állományába is.

Főként Gera-i állomáshelyen található a 229-es számcsoport. Később pályaépítési mozdonyok lettek belőlük, különböző, leginkább sárga festéssel.

A 229 120-1-es gép gyönyörű modelljét hazai gyűjtőkollégától, Kollin doktor úrtól sikerült megszereznem. Ez a modell is a Bttb/Tillig átmeneti időszak terméke, amikor még a Zeuke TT felirat is szerepelhetett a fehér dobozon. Az 1992-es újdonságfüzetben jelent meg először, 02550-es kat.sz-on, mint átdolgozott konstrukció. No ekkor kapta meg a mindkét zsámolyra kiterjedő, teljes értékű hajtását.

Zsámolyán ugyan úgy fordul a kotró is, mint elődjénél. Kapcsolókinematika még a 2007-es változatokon is ilyen, tehát nincs. Egy köztes megoldás, az ún. kuppelkasten, azaz kapcsolódoboz funkcionál egyfajta rugalmas befogatóként. A többi kuplungszártól eltérő szabvány egy rugó segítségével kerül mindig középállásba.

A modellt gyönyörű festés, és éles felírtatok jellemzik. A kicsit sötét alsó tömeget üdén bontja a fehér főkereti tamponozás.

Szokatlan, de már az új időket jellemzi a tű éles fehér vonal...

Az előd is már azon első modellek közé tartozott, amire a gyártó szűken osztogatott kreativitásának megnyilvánulása a jellemző, miszerint külön csomagban, felragasztható kiegészítőket adott hozzá. Ennek a modellnek is a dobozában kis, kerek fakkban ott várakozik az öntőkeretről leválasztható apró fékcső, vagy homokolócső és tartályimitáció a későbbi felszerelésre. Ezek helyeit apró lukak jelölik a forgózsámoly maszkján.

Ennek a mozdonynak a leggyengébb láncszeme a tetőn található 4 db ventillátor ház. Ugyanis ezek közül a negyedik alatt, a kis ventillátor lapát alatt van a kasznit rögzítő csavar. A modell szétszerelgetését, annak gyakoriságát ez a terület jelzi a leghatékonyabban. Ugyanis az avatatlan, mindent megbontó gyermeki (vagy felnőtt gyermeki) kéz munkája sajnos nyomot hagy az ilyen finom felületeken, többnyire a műanyag rácsimitáció rögzítő füle törik le, vagy reped be, így könnyen kinyomozható, hogy mennyit próbálgatta a kis vasútgépész a kaszni szétszerelését.

Nos ennél a modellnél ennek nyomát sem találjuk lévén, hogy a mozdony vadonat újszerű.

Előd és utód, már csak a rend kedvéért. Összehasonlítottam őket és a kaszni kidolgozása azonos, a festés eltér természetesen, de ami szembeötlő, az a hajtás és az elektronika.

Mindenképp impozáns, lenyűgöző látványt nyújt ez a két, hatlábú román.