BR103 228-3  DB  Ep.4.    Tillig    Kat.sz.: 02440

1973. március 28-án gördült ki a Krauss-Maffei gyárból az első 70 cm-rel megnövelt hosszú mozdony, a 216-os pályaszámú. Bizonyos ergonómiai okok vezettek oda, hogy a szériamozdonyoknál ilyen változtatást eszközöljenek.

Mivel egy szimmetrikus felépítésű mozdonyról beszélünk, ezért a méretmódosítás 35-35 cm-es növekedést eredményezett a két végen található vezetőfülkében.

A módosítás biztosan jótékony hatással volt a nagysebességű, nemzetközi vasútforgalomban szolgálatot teljesítő vezérek munkamoráljára...

 

A TT méretben eleddig igen mostohán bántak a gyártók ezzel a kultikus mozdonytípussal. Említettük már a tavalyig elérhető, összes gyártmányt. Úgy, mint a Rokal 1:100-hoz közelítő arányait, az ebből továbbvezetett Kehrer próbálkozásokat, illetve a nagy úttörő, a Beckmann TT gyönyörű és kevésbé jól sikerült példányait.

Mikor a Tillig megszellőztette a kultgép tervét, akkor csak remélhettük, hogy az összes építési variáns megjelenik a precíz modellkivitelben. Erre rásegített a Kühn a maga változataival és végre napvilágot látott a hosszított mozdony is.

Aztán persze tovább variálhatjuk a képletet, hiszen ha csak a szériamozdonyokat nézzük (kétsoros hűtőzsaluzat), akkor a bézs-bordó, orientrot, verkehrsrot festések szépen sorakoznak a kínálatban, DB keksz alapszínek módozataival, illetve az EpV-ös időszak fehér "mellényeinek" többféleségével.

Aztán érdemes megemlíteni a Touristik színkavalkádot és a 101-es gép Lufthansa festését. Az előbbi horribilis áron, néha elérhető a licitálós oldalon, utóbbi pedig már második reneszánszát éli a BeckmannTT debütálás után az MMS jóvoltából. Hamarosan ezt is bemutatom.

 

De térjünk rá a jelenlegi modellre.

A korábbi változatoknál megszokott arány itt egy kicsit felborul: a kotrószoknya után rés tátong, hisz a forgóvázak közti távolság nem változott. Ezért kicsit esetlenül lóg túl mindkét vég a kerekek egységén. Sok mozdonynál egyébként hiányzott ez a szoknya, aminek nem volt különösebb oka. Épp, hogy az aktuális fővizsgánál volt-e kedvük visszatenni, vagy sem.

Pár szó a 228-asról Halász Péter kollégám jóvoltából:

Gyártómű: Krauss-Maffei (járműszerkezet, végszerelés), Siemens (elektromos berendezés)
Gyári szám: 19641 / 1973

Honállomás:
1973. 10. 15.–2001. 01. 24.: Bahnbetriebswerk Hamburg-Eidelstedt
2001. 01. 24.–2002. 08. 03.: Bahnbetriebswerk Frankfurt am Main 1

1973. 09. 12.: kiszállítás
1973. 10. 13.: 1. hatósági vizsgamenet
1973. 10. 15.: szolgálatba állítás
1973. 10. 16.: 2. hatósági vizsgamenet
1989. 07. 20.: "Orientrot" átfestés
2002. 08. 02.: z-Gestellt, oka: fővizsga lejárt
2002. 08. 18.: fővizsga lejárati ideje
2002. 11. 15.: Opladenbe átállítva, selejtezésre vár.
2002. 12. 05.: selejtezve
2002. 12. xx.: szétvágva: Fa. Bender, Opladen

Ezen a modellen már a matricás DB keksz van. Azonos alapszíne van, mint a főkeretnek. Ez már nem a fekete alapú fémlemez, hanem sima, öntapadós matrica. Érdemes elidőzni a szellőző zsaluzat kidolgozottságán, a szegecsek során.

Ezen a fotón tökéletesen látszik a Tillig mechanikai megoldása, a forgóváz stabilizátor rudazat. Mint szó esett már róla, ezt alkalmazta egyébként a 103-asokat felváltó, a nagyvasútnál ugyancsak hasonló számban legyártott 101-esek modellein. A stabilizátor szerepe vitathatatlan: a három tengelyes, hosszú forgóváz kiegyensúlyozott járásáért felel, még rosszabb pályaviszonyok mellett is.

Szépen sikerültek az alvázszerelvények is.

A forgóvázmaszk lényegesen részletesebb, mint a Kühn mozdonyán. Gyárilag összeállított alkatrészek, külön kitértek a kilengésgátlókra is, valamint látványosak a rugótartó kengyelek, a csapágy tokozások és az indusi mágnesek is. A leggyengébb pont a homokolócső, amire komoly veszélyt jelent egy kalapsínes váltósor...

A felíratok természetesen tökéletesek, akárcsak a festési határok.

Érdekes megoldást választott a gyártó, amikor a kasztni bonthatóságát tervezte. Ennél a mozdonynál a bordó színcsík felett válik el a burkolat, ezáltal sok, apróbb csatlakozó elemet kényszerítve az öntvényre, ami mind nagyon törékeny. Lehetőleg ne sokat szedjük szét a modellt.

Előbb ugyan pozitívan értékeltem a festési pontosságot, de ennél a modellnél is rá kell mutatni a bordó csík átfedésére. Itt ugyanis csúnyán megvastagszik a réteg és ez látszik.

A kép főként az opcionális, de esetünkben állandó jegyeket mutatja. A nagymozdonynál mind a szoknya, mind pedig az ütközők áramvonalas burkolata alternatív megoldások voltak. A NEM 328-as kapcsolófoglalat a szoknya áttörésén nyúlik át, szerencsére megőrizve a modell arc-arányait.

Ez a fotó a modell legkellemetlenebb részét, az alsó kapaszkodókat ábrázolja. Történt ugyanis, hogy a teszt során többször kidobozolt mozdonynak már hiányzott az egyik oldali kapaszkodósora. Mivel kb. 0,3-as huzalból lett hajlítva és a teljes hossza nem több, mint 3 mm, így nem is erőlködtem, hogy megtaláljam. Sokkal célravezetőbb volt, hogy írtam egy kedves levelet a Tillig kereskedelmi osztályára és postafordultával meg is érkezett a pótalkatrészeket tartalmazó boríték. Így most minden furatban van kapaszkodó...

A tető csodásra sikeredett a modellen. Minden rámpa külön színezett, akárcsak a rácsok. Szolid, de rendben sorakozó szigetelő babákat és elektromos szerelvényeket találunk a majdnem mérethelyes huzalra felfűzve. Az emelőszemek itt sem hiányoznak. A világítóablakok víztiszta műanyagból készültek, átlátni rajtuk.

További formavariációnak tekinthetjük az SBS 65 típusú félpantográfot is, amilyet eddig még nem láttunk az újkori 103-as modelleken. Analóg, felsővezetékes üzemnél nem árt megcsiszolni a palettákat.

Tojásfejű az egyik beceneve, ami igaz is ebből az aspektusból. Nem lehet panaszunk a szászok modellváltozatára, hiszen gyönyörű a modell és mindenképp meg kell hálálja a két méretű szerszám okozta többletet. Persze ez minket gyűjtőket nem izgat annyira, mert mi nagyon tudunk örülni a kisebb módozatoknak is egy szérián belül.

Természetesen a modell belseje már ismerős a rövidebb változatból, illetve az előző oldalról. Elektronikailag abszolúte sztenderd, mai megoldásokat tartalmaz. NEM 651-es dekóderfoglalat, LED-es, irányváltó fények, melyből a fehér frontvilágítás talán egy kicsit ridegre sikeredett. A lejárós alkatrészek mellett csak a szokványos, alapkészletet kapjuk tömlőkkel és vonóhorgokkal.

Menettulajdonságait tekintve pontosan megegyezik a rövidebb modellel, hiszen a hajtás nem változott. Csendes, erős, négy tengelyen hajtott modell, a szokásos 5-6 kocsis TEE szettet gond nélkül elhúzta. Ennél hosszabb vonatot már nem igen járatunk házi terepasztalon, de a mozdony minden bizonnyal megbirkózik egy eredeti IC összeállítással is.

 

A modell a Tillig cég jóvoltából került a tesztasztalra és az írás alapjául szolgáló cikk a szeptemberi Indóházban jelent meg.