|
2014. július 5.
Meglepő fordulattal csapok bele a dízeles cikkek folytatásába. Hosszú
kihagyás után a Piko került nálam terítékre, ami elsősorban annak
köszönhető, hogy az Indóház modellrovatába hónapról hónapra van szerencsém
némi TT-s teszteket írogatni, így mi sem volt kézenfekvőbb, hogy a 2014-es
modellév (nevezzük a Nürnbergi vásár utáni terminust így) egyik várva várt
nóvuma a sonnebergi, már patinásnak mondható nevű modellgyártó idei
zászlóshajója. Ő a Ludmilla, vagy ahogy az IH cikkében írtam, Vorosilovgrád
szépe. A korábbi ludmillás cikkekben már volt
erről szó, nem térek ki rá. Vorosilovgrád, mai nevén Luganszk a 130-asok
mellett a nálunk is kedvelt Szergejek szülőhazája is.
Hogy miért meglepő a fordulat? Nos azért, mert
Piko mozdonyról beszélek. Míg a folyóíratban időnként visszatérek arra a
tényre, hogy mennyire sokat fejlődött az elmúlt években a Piko, addig itt, a
saját honlapomon idő sem jut az újdonságok bemutatására. Ezt a hiátust
próbálom enyhíteni azzal, hogy mostanában (2014. július elejét írunk) ide is
beemelem a frissebb teszteket. És jelen esetben arról a Piko-ról kell
beszélnem, ami hosszú időig csak a H0-ás és N-es körökben volt talán az
egyetlen, szocialista (és ezáltal elérhető) vasútmodell. Kettőezerhatban a Taurus-ok
megjelenésével belépett a gyártó a TT-s közegbe és az elmúlt majd' egy
évtizedben igencsak példaértékű
technikai fejlődést tudhat magáénak. Számtalan oka van ennek, talán a
legfontosabb a magas színvonalú gyártás-optimalizálás, illetve a kinai
bedolgozó ipar fejlődése. A Piko a jelenlegi nemzetközi piaci helyzetben még
megmaradt a kínai gyártásnál, igaz hogy ez nem vonja magával az alacsony
árakat, viszont a minőség úgymond felnőtt az elkérhető fogyasztói árhoz, így
nincs okunk panaszkodni. Sőt!
De elég a sok dumából, szögezzük le, hogy az
utóbbi pár év Piko, TT modelljei kimondottan jók! Ahogy szó volt róla, a
fejlődés a MaK G1206-os Vosloh mozdonycsaláddal indult meg és minden újabb
modellnél egy kicsivel többet mutat.
Megannyi külföldi modellező kiadvány hozta már
le az új 130-as fotóját, légyen az gyári arculati fotó, vagy kiállítási
vitrinkép. A téma követői többször is szemügyre vehették az újdonság apróbb
részleteit is. De kicsit ugorjunk vissza időben 2014. február elejére, a
Nürnbergi Nemzetközi Játékkiállításra:
Ezt nevezzük handmuster-nek, azaz
próbadarabnak. A februári seregszemlén igen sok gyártó csak ilyen
"étvágygerjesztővel" volt jelen és ezek láttán némi képet kaphatunk a
sorozat alakulásáról. Itt például megfigyelhetjük, hogy a festetlen modell
mely elemei készülnek anyagában színezett műanyagból és hova, milyen további
festések, feliratozások kerülnek. Láthatjuk, hogy a próbanyomat állapot után
még mennyi apró fejlesztés vár a gyártóra, hogy eladható termék váljon a
kísérletből.
És ez így is van, hiszen nem lehet okuk
szégyenkezésre René F. Wilfer munkatársainak. Túlléptek már a Taurus-ok adta
műszaki színvonalon és igazán tetszetős, sőt mi több, egzakt modellt
adhattak a korszak és a típus kedvelői kezébe. Emlékezzünk vissza egy
kicsit, hogy az egykori, szebb napokat is megélt Berliner TT Bahnen
kínálatában ott tetszelgett az amúgy igen jó konstrukciónak számító
Ludmlilla. A legelső gyűjteményi példányról ÍGY ÍRTAM
egykorom.
Szerencsére akad még a gyűjteményben szép
állapotú példány az ős-modellből, így összevethető a legújabb fejlesztéssel.
Mivel a Piko jól megfogva a piaci rést, az első mozdonyszériába illeszkedő
altípussal jelentkezett, így mindenképp a régi, Bttb-s modell újkori
reinkarnációját tisztelhetjük benne. Hangsúlyozni kell, hogy nem a Roco
mozdony alternatívájáról beszélünk. A részletekről később.
Csak röviden a méretkülönbségről: kezdetben
volt a Nohab, amit a Zeuke-érában a Herr gyártott a cégnek. 1970 után
államosítottak mindent és akkortól a VEB Plastspielwaren vállalat
fröccsöntötte az alapmodellt. Kellett egy hattengelyes, a keletnémeteknél
remdszeresített mozdony, ezért kapóra jött a vorosilovgrádi megállapodás és
a DR bevásárlása. De hogy ne legyen drága a modell, rá kellett húzni egy már
meglévő konstrukcióra. A Nohab állt ehhez a legközelebb, ezért adta magát a
kicsit szélesebb és jelentősen rövidebb alváz, a hajtás és a forgóvázak.
Csak a kasztnit kellett leönteni. Ami egyébként nem lett rossz, sőt nálam
igen sokáig vezette a Bttb-s dízelmodellek szépséglistáját.
Ennek a konfekcionálásnak köszönhető, hogy a
régi Nohab és Ludmilla alkatrészek csereszabatosak. A forgóváz a svéd gépé,
ezért tűnik olyan furának a 130-ason.
Talán ez a kép szemlélteti leginkább az
eltéréseket. A Ludmillák 130.0, illetve a 131-es sorozat pár gépe tehát
immáron érintve van a Piko modell által. Nem torzított a tetőelrendezés, a
panelek imitációja, illetve az oldalakon is pont jó az ablakok és szellőző
zsalugáterek ránya.
És az első ránézésre is már érvényesül a
nyulánkabb testalkata. A Piko elsőként a negyedik korszakos, általános
festésű, bordóvörös, bézs csíkos, fekete keretes és szürke forgóvázas
színtervvel állt elő. Ez a legsimertebb köntös, ilyen volt a Bttb modellje
is. A "valahol már láttam" vásárlói reakció tökéletesen működik, ezért
sikeres is a modell.
És ezért a sikerért igencsak megdolgoztak
Sonnebergben.
A 100 euro alatt, tehát 89-99 euro-ért
megvásárolható modell azért megfontoltan takarékos. A géptér nincs
kidolgozva, holott belátni az ablakokon. Viszont a pályaszám tábla ki van
világítva. Digitális üzemben még kapcsolhatóvá is tehető ez a fényfunkció. A
nyomatok első osztályúak, az abalkkeretek tamponozása úgyszintén. A
színhatárok pontosak, figyelmetlen szórásra utaló nyomokat nem látni.
A forgóváz igazi mestermunka. Az elődé sem
volt csűnya, de itt már gyönyörűen adja magát az áttörés, a rugók és a
féktuskok cizelláltsága. TT-ben ez komoly előre lépés, pláne a Piko-nál.
Az orr szekción remekül elkülönül a fényszórók
kerete, a pályaszám tábla,a trepni, illetve külön, de már gyárilag felrakott
alkatrész az ablak alatti kapaszkodó. Amiért csodálkozó, nagyszemű
Ludmillának is hívhatjuk, az a szép nagy, már-már túlzóan nagyra sikeredett
szélvédők látványa. A későbbi, tehát a 130.1-es és a 132-es sorozatoknál ez
az ablak már kis mértékben szűkült.
A mozdony vezetőfülke-ajtóinak kapaszkodói a
kasztival együtt lettek leöntve, ezért nem külön alkatrészek, viszont a
festésük nagyon pontos.
A tető bár nemesen egyszerű, mégis
részletgazdag. A kürtök végre nem a Bttb konfekció alkatrészei, hanem
pontosan oda kerültek, ahol az első széria mozdonyain találhattuk őket.
Tetszetősek a finoman megjelenő emelési fülek.
A korábban említett trepnistrukturált
felületűre lett fröccsöntve. A vezetőállás és a műszerfal is a
lehetőségekhez képest ki lett dolgozva.
A másik szembetűnő stílusjegy a vezetőfülke
oldalablakának mérete. Ezeken a kezdeti szériás gépeken ez még ilyen nagy
volt, nem úgy, mint a későbbi változatoknál. Ez a megoldás hasonló volt a
Bttb modellen is, de itt talán sokkal hihetőbbnek tűnik.
A forgóvázanként két-két hajtott tengely már
általánosnak mondható a hattengelyes konstrukcióknál. Az átlósan gyűrűzött
harmadik tengely kerekei pedig rásegítenek a tapadásra, ami a 174 grammos
mozdony esetében közepesen jónak mondható. Sík terepen még így is remekül
dolgozik akár 20-25 négytengelyes Eas kocsival.
A kialakított hangszórófészekbe illeszkedik az
Esu által beszállított hangmodul, vagy a teljesértékű hangdekóder
zajkeltője. Annyiban kell egy kicsit helyére tenni a dolgot, hogy a 46194-es
cikkszámon beszerezhető, Ludmilla-hangos hangmodul mozdonyvezérlés nélküli
elektronika, ami analóg üzemben is tudja hallatni a hangját. Ezért a
lapkáért 29 ezer ft-ot kell fizetnünk, ami a mozdony hasonló ára mellett
igencsak elgondolkodtató. Míg egy Esu LokSound Micro V4.0-ás 37 ezer ft, így
a különbség éppen egy alapdekóder ára, ami alapján kétséges, hogy a külön
hangmodul sikeres termék lesz-e. Arról nem beszélve, hogy egy DigiTools új
fejlesztésű hangdekóder 22-25 ezer ft körül mozog, így máris jóval
rentábilisabb a digitalizálás. És ugye a PluX16-os aljzatba a 12 lábű és a
hagyományos 6 lábú is bedugható.
Sajnos a modell még a régi, pajzsos, vagy
leánykori nevén Bügel kuplunggal érkezik, így igen otromba a kapcsoló
látványa a finom modellhez képest. Érdekesség a Gützold-tól átvett megoldás
TT-ben honosítása, ami már a BR118-asnál jelentkezett először. A kapcsolós
fix ugyan, de a kinematikában a kotró is elfordul. Így nem kellett áttörni a
szoknyát, de nem is annyira szép látvány az ívbeállás. Nyugtasson az
bennünket, hogy itt a fotó erejéig extrém ívet szimuláltam.
Mindent összevetve egy igazán tetszetős
modellel állt elő a volt keletnémet gyártó. Sokáig forgattam a kezemben és
nagyon hamar megbarátkoztam vele. Méltó állomása az orosz nagyvasak
leképzésének. Szerintem az ára sem eget rengető, kis spórolással, családi
összhanggal beleférhet még egy kisebb pénzű modellkedvelő gyűjteményébe is.
Pláne, hogy általa igazán korszerű mozdony boldog tulajdonosa lehet az
illető. Mivel a Piko modelleket a Modell & Hobby forgalmazza, ezért a
szaküzletekben fellelhető készletek tőlük függnek. A márka visszajelzései
egyre jobbak, így garantált, hogy állandó készletek várhatják a TT-s
gyűjtőket. DR 4. korszkhoz kötelező darab!
Érdekesség kedvéért nem hagyhatjuk ki a "felfele"
összehasonlítást sem, azaz a nagyobb testvér, a Roco által leképzett 130-assal
történő egybevetést.
A korábban említett apróbb különbségek itt is
tettenérhetők. Beszéljenek a képek!
És végül a nagy triumvirátus
együtt-fotózkodása:
Alulról fölfelé, vagy lent balról jobbra:
Bttb, Piko és Roco modellek. Ahogy írtam, csak az előző kettő lehet egymás
alternatívája. Az se zavarjon meg senkit se, hogy a Roco a nyár végétől
tervezi egyes 232-es modellek "jóárasítását", ami ugyancsak 99 euro-s
kiskereskedelmi árat fog jelenteni.
Külön köszönet a tesztelés lehetőségéért a
Modell&Hobby szaküzletnek, azon belül Kocsis Árpinak, illetve az Indóház
vasúti magazinnak.
Kérdéseket, ötleteket, javaslatokat a
tothg@citysound.hu címre várok.
| 