|
Mondhatnánk úgy is, hogy ez a mozdony egy "remake" modell.
Már 2006-ban megjelent a 130 140-5-össel a gyártó, ami gyakorlatilag ugyan
ez a mozdony. A Roco-nál nagyon jól bevált ez a típus és mivel a 130.1-esek
is már ilyen hosszal léteztek, ezért igyekeztek minden bőrt lehúzni a
Ludmillákról.
Igazán meg nem tudom mondani, hogy hány féle modell létezik
mind a Tillig dobozos időszakból, mind pedig a Roco saját brand-je alatt és
ez a szám évről, évre bővül, hisz a 130-asok, 132-esek, 142-esek és ezek
egyesítés utáni számozásai, valamint magánvasúti változatai egyaránt
színesítik a gyártó palettáját. Mindamellett, hogy sorra jön ki újabb
dízelmozdonyokkal. Tehát azt bizonyossággal mondhatjuk, hogy a Ludmilla örök
darab.
Korrektül kidolgozott modellről beszélhetünk. TT-ban talán a
legeltaláltabb modell és a Ludmillák között is igen tetszetős az 1:120-as
leképzés.
Azért apró hibákat fellelhetünk rajta, ha éppen macro-val
fotózunk: a gyári táblán és a pályaszámon látszik, hogy a fehér tamponozás
egy picit elcsúszott a pozíciójából.
Szerencsére ez az apróság 10 centiről már nem annyira zavaró.
Lehet, hogy már kitértem rá a korábbi Bttb-Roco összehasonlításnál, de most
ismét feltűnik, hogy mennyivel szebb és precízebb a bergheimiek
fröccsöntése. A harmadik "vakablak" is sokkal szebb zsaluzású és az egész
mozdony "szexepiljét" jelentő rácsozat is mennyivel finomabb.
Nem tudok betelni a részletgazdagsággal, ezért is ugráltam
így körbe fényképezőgéppel a modellt. A Szergejeknél bevált, hosszanti
bordázatú oldallemezek remek arányokkal köszönnek vissza. Érdekes a
bordázott lemez története. Az M62-esek első 19 db-nál sima volt az oldalfal,
aztán rájöttek a luganszki mérnökök, hogy ekkora felületet nem lehet minden
esetben makulátlanul simára hengerelni, ezért a bordázottság a kétségtelen
mechanikai előnyökön túl esztétikailag is segíti a mozdony megjelenését,
hiszen így nem gyűrődik a felület, a súrló fények nem árulkodnak azonnal a
hepe-hupás lemezekről.
A minden mesét megérő forgóvázmaszk. Jól pozícionált
féktuskók, homokoló csövek és amennyire filigrán minden alkatrész,
olyannyira biztosan állnak helyükön. Más friss fejlesztésű modellekkel
ellentétben itt nem törnek le és akadnak be a pályaelemekbe a kis csövek.
Ritka, hogy a vezetőállás is ki legyen dolgozva egy TT-s
modellen, de szerencsére ez a trend egyre szélesebb körben terjed a mai
modellek körében. A Ludmillák között azért akadnak különbségek, ezek egyike
az orrkapaszkodó kivitele. Ezen a gépen a Taigatrommel-ekhez hasonló, egy
darabból álló korlátot találunk.
A tetőkialakítás is lehet eltérő, bár ez modell ebben
megegyezik a 188-as géppel.
A Bttb modellek esetében az orr meghatározó része volt a
Nohaboktól átvett kotró és ütközőgerenda. Ezt ugyebár ezek a modellek már
nem követték, de sajnos némi kompromisszummal járt, hogy a kapcsoló és a
foglalata eltűntette a pályakotró jelentős részét. Szerencsére ez a
hiányosság nem rontja a mozdony összhatását. A modell világításáról is
érdemes beszélni. A Roco meg tudta oldani, hogy ne csak a homloklámpa, hanem
az alsó fényszórók és zárfények is funkcionáljanak.
A modell büszke darabja a sorozatnak.
|
