V 200 027 DB "keksz" Zeuke

A '60-as évek derekán járunk. Elindult egy sikersztori, melynek egyik főszereplője a legendás V200-as, mely egyaránt hódított a nagyvasúton, illetve az "asztaltetőkön". Az előző oldalon megcsodálhattuk a legrégebbi Zeuke modellt, itt pedig már a beindult sorozatgyártás egyik változatát tekinthetjük meg. Lényegi eltérés talán az oldalára szitázott DB "keksz"-ben nyilvánul meg, bár sokkal szebb lett volna az oly elegánsan kiírt Deutsche Bundesbahn felirat, de legyünk elégedettek, hisz ez is nagy áldozat volt az akkoriban "szocializálódó" cégtől.

Meg hát lássuk be, hogy az akkoriban maximális felirat-technológiának tekinthető domborítás mellett ez a tampongrafika bőségesen megfelelt az igényeknek. A nagy oldalablakok pedig betekintést engednek a mozdony belvilágába. Akkor még szó sem volt a nyomtatott papíros, vagy uram bocsá' műanyagból készült berendezésnek. De ebben rejlik a modell bája.

A mozdony saját dobozában érkezett a gyűjteménybe, ezért különösebb kopás nem látható rajta. Sajnos ennek a szériának sajátossága, hogy a mindenhez értő tulajdonosi kezek mindenáron le akarják szedni az alváz súlyát, ami csakis a keret enyhe roncsolásával érhető el...

...ennek nyomai láthatók a középrész alján.

Amint megbontjuk a mozdonyt, feltűnnek a sorozatgyártáshoz ésszerűsített lépések nyomai. Először is hiányzik az előző típusnál megfigyelt 4 db csavaros alvázrögzítés. A géptérajtó-imitációk korlátainak fixálásához használt fémlemez behajlított alja a patent, ami az alvázon kialakított füllel együtt rögzíti a kasznit. Nagyon egyszerű megoldás, de a sok szétszedéstől a műanyag fülek elkopnak és mozdonytest már a megemeléstől lejön az alvázról. Ezt a rendszert innentől kezdve az összes, hasonló méretű modellnél alkalmazták. Már van plexi az ablakokban, viszont nincs fényvezető a lámpáknál. A működő, irányváltós fény csak úgy ímmel-ámmal talál magának utat a két lukon.

És a legfeltűnőbb, a tetőkre szerelt súly. Ennek hatására mozdonynak magasan van a súlypontja, kanyarokban instabillá válik. A későbbi modellek kivehető, ólomöntvényt kaptak.

A korához képest makulátlan a belső tisztaság és rend. Csupán a két egyenirányító diódaként funkcionáló tranzisztor felülete "szőrösödött" ki. Érdekes megfigyelni, hogy ma már egy becsületes tudású dekóder helyét foglalja a tranyó és zavarszűrő kondi.

A motor kihajtása még fémtengelyes, amiből a keret alatt megbúvó fémkardános áttételre következtethetünk. Megbízható és elnyűhetetlen alkatrészek, cserébe jó kis modellzajt kapunk.

És befejező képként megmutatom a "fótó műtermet", ahol ráérős óráimban a mozdonyokat kényképezem.