Green Cargo 35 RIV 74 GC 354 6 080-7    Rilns 992    Tillig

A Tillig az 1996-os nagykatalógusban mutatta be, mint prototípust a Rils/Rilns teherkocsicsalád első tagját. Természetesen ez is, mint akkoriban megannyi más modell, Berliner örökség. Az azonos méretekkel rendelkező Rgs kocsik (3 db 20'-as konténerrel) és az alacsony oldalfalú, Regs kocsik már pár évvel korábbról jelen voltak az éppen átalakuló félben levő TT-s piacon. Ne feledjük, hogy a '89-es falbontás után komoly helyezkedés volt e területen is, mire 1993/94-re Tillig úr is megtalálta a helyét a szétzilált tabletop piacon.

1996-ra már kialakuló félben volt a tilligi paletta és szép apránként újabb modellek is beférkőzhettek a kínálatba. A Rilns vagonok esetében tehát nem volt szükség új szerszámra, hisz a teljes alváz, a forgóvázakkal és a kiegészítőkkel már készen volt. A korabeli mintaképen még meglehetősen csúnyácska "rongy" került a felépítményre, amit az 1998-as katalógusban már szépen kidolgozott modellkép követetett.

A poprádi illetőségű Tatravagonka üzem termékfotóján kiválóan láthatjuk, hogy valójában hogyan is működik az eltolható oldalfalú teherkocsi. Tulajdonképpen egy ponyvával borított rakoncás áruszállítóról van szó, ahol az áru védelmét szolgálja a két vég felől, harmonika szerűen megbontható burkolat.

A gyártó típuslapja szerint a legfontosabb méretek:

belső tengelytáv:      13 060 mm

forgócsap táv:           14 860 mm

ütközők közti táv:      19 900 mm        

 

Maximális terhelhetőség: 74,9 t, 25 t-ás tengelyterhelés mellett. E töltettel 100 km/h-ás sebességgel vontatható.

Fékberendezése: KNORR KE-GP-A

 

 

 

Pár szóval a tulajdonosról, a Green Cargo-ról. A svéd állam tulajdonában levő szállítmányozási cég fő szolgáltatási területe Norvégia, Németország és Olaszország. Gördülő állománya 6800 tehervagon és 433 vontatójármű. A teljes árumozgatási kapacitásuk 80%-a irányul a vasúti szállítmányozásra, ezen belül 94%, amit elektromos vontatással továbbítanak.

 

A modell nyilvánvalóan a német vonalakon is egyre sűrűbb jelenlét miatt került a boltokba. A már 12 éves konstrukció idei, új köntöse ez a jó színharmóniájú festési változat. A cégnév és a ponyva színezése kicsit a környezettudatos gondolkodásmód felé irányítja a vasútbarátot és a modellezőt egyaránt.

 

Az arányítás következtében a modell névleges mérete: 166,3 mm.

A forgóvázak 360 fokban körülfordíthatók, külön alkatrész a közelkapcsoló kinematika, melyen már a NEM358-as szabványú foglalat van, amibe tetszés szerint illeszthető a hozzá adott, új Tillig kapcsoló, vagy a korábbi, Berliner kuplung.

 

 

A kifogástalan tamponnyomatoknak köszönhetően minden tábla és alvázfelirat jól olvasható. A kocsivégeken részletgazdag szerelvényezést találunk, melyet a dobozban található kiegészítők felragasztásával tovább cizellálhatunk.

 

 

Természetes, hogy fém kerekei vannak, ezáltal tökéletesen gördül, vonatba sorolva akár 10-15 darabbal is gond nélkül megbirkózik egy átlagos mozdony.

A hazai kereskedelemben 6090,- Ft-os áron juthatunk hozzá, de a külföldi üzletekben akár hármas készletekben is beszerezhetjük, kissé kedvezőbb áron.

További festési változatai között megtaláljuk a DB Cargo, a Railion, a Nacco, IV.korszakos DB és más kisebb szériás színterveket.

 

http://www.tillig-tt-bahn.de/index-2.htm