Br 23 1056

Ennél a típusnál is bemutathatok egy újabb, későbbi, más számozású modellt. Mintegy 25 év modellépítési munkásságát reprezentálja a Br 23/35 páros. Mint ahogy az előző oldalakon már bemutatásra került, remekül látható az évtizedek alatt eszközölt változtatás is.

Ez a modell a meglévők közül a legfiatalabb. A www.zeuke.nl honlap állítása szerint 1992-93-ból származik ez a számozás. Volt kapható külön, illetve a Touristen Express későbbi készleteiben is.

 

 

De nézzük sorjába. A már megszokott, kissé bumfordi lámpatestek fogadnak a teljesen felesleges, Zeuke kapcsoló-kampó fölött. Mivel az évek során maradt a füstszekrényben elhelyezett izzó által szolgáltatott, indirekt fény, ezért ez már 1992-ben is elég korszerűtlennek tűnt. A kapcsoló jelenléte csak azért indokolt, mert a préselt lemez végigfut az első futókereket felfüggesztő, kanyarban kellően elforduló, a mozdony  2. csatolt kerekénél rögzített tartóelemként. Ugyanígy viselkedik a hátsó futó is. A kampót igazán nincs értelme használni, hiszen a mozdony nem vontatott tolató üzemben.

Lásd a képen:

 

 

Ugyanezt a megoldást érdemes megtekinteni a Br 23 1111-esnél.

 

 

Ugyancsak bumfordi a szerkocsit felkapcsoló, műanyag bak is. Nem értem, hogy ezt miért nem tudták akkoriban filigránabb szerkezettel megoldani. Emlékezzünk vissza a Zeuke modelljére, ahol a csavaros rögzítés lényegesen elegánsabb volt. Sajnos ilyen a tömegtermelés.

Ezt ellensúlyozandó, egy igen szép kidolgozású szerkocsit találunk a mozdony mögött, sőt a szénadagoló szerkezet is ki lett dolgozva. Autentikus a megtört ablak is a vezérállásnál.

 

 

Újabb adalék a tömegtermelési filozófiához. Az új modellnek már van alváza, szemben a korábbiakkal, ahol egy fém "T" idomon helyezkedtek el a kerekek és a hajtás. Ennél a gépnél már gyönyörűen kidolgozott, műanyag alváz van a gép alatt. Ez már a "féktuskós" kivitel. (lásd korábbi, fekete aljú Br 35-öst). Itt a piros szín a domináns, ami a pattintós rögzítésnek köszönhetően remekül "átüt " a füstszekrény melletti flepnire. Igazán szépséges.

Minden bizonnyal egy-egy csepp fekete festék fogja majd orvosolni.

Természetesen ebből a fotóállásból is arányosan impozáns a mozdony.

 

 

Térjünk vissza pár mondat erejéig a szerkocsira. Amellett, hogy mind a négy kerék részt vesz az áramfelvételben, egyéb szerepet nem kap, holott egy gépmeneti zárfény igazán elfért volna benne. De hogy ne legyünk teljesen elégedetlenek ebben a kérdésben, kaptunk egy pár vörös imitációt, szemmel láthatóan a hátsó ütközőgerenda részeként. De mi van a fekete aljú 35-össel...?

 

 

Minden szempontból biztosított áramfelvétel, már kerülve a vékony, könnyen letörő lemezeket, itt a tengelyekre felhúzott, műa. cső szorítja a háromszögletű lamellákat a nyomkarima belső oldalához. Az áramfelvétel emellett a tengelyek perselyeiben történik.

 

 

A Hausinger rendszerű hajtásmű a megszokottan szép kidolgozás a Bttb-s időkből. Természetes, hogy a Tillig modellek már a sokkal finomabb rudazattal készülnek, de ennek is megvan a maga bája, szépsége.

 

A bemutatott modell a németországi Hallman&Partners jóvoltából került a gyűjteménybe.

 

A Br 23/35 -ös modellekről további leírás olvasható Virágh István és Klettner Roland tollából ITT