TEE DB 61 80 19-80 130-6   Avümh¹¹¹ (Avmz¹¹¹)       Tillig set    kat. sz.: 01478

Aki egy kicsit is értékeli a nagyvasúti alapokat és informálódik az eredeti járművek történetéről, műszaki érdekességeiről, azoknak nem ismeretlen a TEE, vagyis a Trans Europ Express elitvonat. Pláne, ha némi érdeklődést mutat a modellező, vagy gyűjtő a német - mondhatni - "bezzeg vasút" iránt. Egy biztos, hogy sokat lehet tanulni a DB üzeméből és korszakaiból, főleg, hogy számos stáció épségben maradt fent és ezt a modellgyártók is kihasználják.

Nem hiányozhat a Tillig palettájáról a TEE szolgáltatást reprezentáló két készlet sem, bár hiányérzetünk így is akadhat, tekintettel arra, hogy a gyártó csak a már szériában szereplő alapmodellekre koncentrált. De erről egy kicsit később.

Gyakorlatilag azokról a Z kocsikról beszélünk, melyek a Eurofima program keretében váltak teljesen páneurópaivá és a mai napig stabil alapját képezik a személyszállítás gördülőállományának. De itt most egy kicsit vissza kell szaladnunk az időben.

1962-ben jelentek meg a 26,4 m hosszú és 2825 mm széles, kényelmes, kétosztályú kocsik a Rheingold flottájában. Ezeket már áttekinthettük az m-kocsik bemutatásánál. Az MD36-os forgóvázzal szerelt vagonok már akkor alkalmasak voltak a 160 km/h-ás sebességre, majd kicsivel később, kiegészülve egy mágneses sínfék rendszerrel, már a 200-as tempót is bevállalhatták.

Az akkori F-Zug kocsik festése a klasszikus Rheingold-kobaltkék-tojáshéj színséma volt, melyet a TEE egységes színvilága váltott fel 1965-ben, melyet a VT11.5-ös motorvonat után, "Helvetia" típuscsoportnak is titulálnak. Itt jelent meg először a bordós "purpurrot" és bézs kombináció. Ez aztán az IC rendszer térnyeréséig uralta az elitexpress összes nemzeti résztvevőjének színvilágát.

Az m szériától eltérően ezek a kocsik ún. szoknyát kaptak, hogy a nagysebességű közlekedés során a padló alatti szerelvények ne keltsenek akkora zajt, jobb legyen a légellenállás. Az egyébként Avmz¹¹¹ sorozatú kocsik z betűje a "Zugsammelschiene" rövidítése, ami voltaképpen egy egységesített, gyűjtővezetékezést jelent, ami végigfutott a vonaton. A képen látható Avümh¹¹¹ számozás a korábbi állapotra utal, ahol a h betű jelöli az elektromos, vagy gőzfűtés meglétét. No meg a klimatizálást is, hiszen ezen a kényelmi szinten ez már dukált. Érdekes, hogy az Ep3-ból származó Av4üp jelölésből ekkor már elhagyták a számot.

A pontos besorolás szerint ezek a vagonok oldalfolyosós, fülkés kivitelűek, egy-egy fülkében max. 6 ülőhellyel. Az ablakméret 1400 mm, tehát extra méretű kilátást biztosítottak a fülkében utazóknak is.

1975-ig 266 db. ilyen kocsi épült.

A vagonokat csak 1. osztályú szakaszokkal építették meg. A készletben szerepel még 2 db. Apmz ¹²¹-es típusú, termes kocsi, valamint egy WR¹³²-es étkező kocsi is. Ezekről külön lapokon számolok be.

Sajnos a TEE szerelvény arculatát egyértelműen meghatározó ADmh¹⁰¹-es, üvegkupolás, kilátókocsi nem kerülhetett be a készletbe, hiszen ezt a fazont (még) nem gyártja a Tillig.

A készlet a legendás "Blauer Enzian" járatot modellezi. Még a Rheingold időkben, 1951-ben indult el az első járat a München - Hamburg-Altona viszonylaton. Egészen 1981-ig jár, már TEE rendszerben az észak-délt összekötő elitvonat, lejutva egészen Klagenfurt-ig. A viszonylatot tökéletesen olvashatjuk a szitázott iránytáblán, sőt kocsiszám alapján is dolgozhatunk, amikor összeállítjuk a szerelvényt.

A tábla tanúsága szerint a készlet a 3-as kocsival indít, majd lesz még 4-es, 5-ös és 7-es is. A modell festése, feliratozása hozza az ebben a kategóriában elvárható, maximális szintet. Ne feledjük, hogy a mozdonyos készlet 200 euro, a 3 kocsis doboz kicsivel több, mint a fele, tehát az átlag, 220 mm-es vagonoknak megfelelő árszinten jutunk a készlethez. Külön ékessége a modellnek, hogy az ablakkeretek bronzszínűek és ehhez igazodik az üveg füstössége is. A furatokba itt is a szükséges kiegészítőket ragaszthatjuk be.

Ekkor még ugye nem volt egységes dohánytiltás a járatokon, ezért a kocsi egyik fele dohányzó szakasz. A már korábban taglalt, csak feliratos megkülönböztetést némi színkóddal is alátámasztották. A piktogramos jelölés később, az UIC teljes rendszerbeállítása után terjedt el. A kocsi az m-Wagen-eknél megszokott (gondolom csak egy típusban létező) sínfékes forgóvázat kapta, melyet további extrákkal szerelhetünk fel.