|
|
|
Viszonylag szűk időszakban gyártották ezt a
változatát az amúgy tömegével kihozott, klasszikus, bttb-s Ludmillának. Az
alapmodellt mindenki ismeri, a korábban már bemutatott 130 007-8-as psz-ú
mozdonyról van szó. A cseh variációval egyetemben több százezres
példányszámot élt meg a típus. A visszásságokat ismerjük:
gyártásésszerűsítés miatt azonos alvázat és forgóvázakat kapott a Nohabbal,
viszont ennek ára a hossztorzítás volt. Így a Ludmilla soha nem volt egzakt
modell, bármennyire is sok fogyott belőle. Az 1993-ban, ifjú titánként élre
törő Tillig vállalatnak nem sok választása volt, miszerint vagy megvárja,
hogy szép lassan kialakul az új fejlesztésű szortimentje, vagy pedig számos
modellt átemel a nagy előd, a BTTB választékából. Átmenetileg ez utóbbit
választotta, így eshetett meg, hogy a korábbi, klasszikusan berliner
modellek átkerültek a Tillighez. Érdekes módon ez a vonal egészen 1997-ig
eltartott, ugyanis képes volt megújulni a típus némi ráncfelvarrással, ami ebben az
esetben a már létező katalógusszámon egyszerűen csak festési frissítés volt. Nameg a szokásos kocka motor
csere... Kerek egy évig szerepelt a kínálatban ez a pályaszám, aztán kis
szünet következett és a Roco fejlesztés vette át a helyét.
Daniel Meyer felvételén a csodaszépen felújított dízelgép
eredetije látható. Sajnos itt ütközik ki a modell Nohab forgóvázának
furcsasága, hisz az eredetinek semmi köze nincs a svéd mozdony kotrójához.
A korábbról ismert arányok itt is tetten érhetők: az eredeti
mozdony 20 620 mm, így a TT méretű leképzés kb. 172 mm kellene, hogy legyen.
Az akkor már létező Nohab alváz - nyilván a gyártmányegyszerűsítés miatt -
megfelelőnek bizonyult, a maga 159 mm-es hosszával. Ez a 13 mm viszont mégis
hiányzik a modellből, amit végül a Roco oldott fel az új fejlesztésű
132-esekkel, melyek azonban 174 mm lettek. Ennek oka, hogy a 130.1-esektől
fölfele, a 132-esek és a 142-esek már 20 cm-rel hosszabbak voltak
elődjüknél, ami 1:120-ban leképezve 174 mm-t eredményezett. És innen már nem
volt értelme a korábbi változatok miatt 1,6 mm-t rövidíteni a
modellkasztnin. Így történhetett meg, hogy a BTTB, majd korai Tillig
modelleken nohabos kotró van, ami persze el is fordul a
forgóvázzal. Amúgy a mozdonyra jellemző orrkiképzés jól el lett találva,
mint ahogy a tető alatt végigfutó esővíz elvezetővel sincs gond.
A Szergejekről ismerős, amúgy a korai szériákra jellemző,
ovális gyári tábla nyomata makulátlan. Ekkor már képesek voltak az apró,
nagyítóval is olvasható feliratok tamponozására. A ballasztként funkcionáló tartálysor és
akkumulátor ládasor még itt is fémöntvény, aminek a felülete sokkal durvább,
mint a fröccsöntött műanyagé. A rögzítéséül szolgáló fül ott éktelenkedik a
főkeret oldalán.
A modell jellegzetes problémája, miszerint nincs neki
fényszórója és zárfénye, csupán egy homlokreflektora, átöröklődött erre a
szériára is. Az alsó lámpatestek annyira a kasztni szélén vannak, hogy oda
az eredeti fejlesztés során még lehetetlenség volt fényvezetést kitalálni.
Az óriási rés az ütközőgerenda fölött az említett elfordulás miatt indokolt.
Az akkor még egységes tetővel különösebb gond nincs. A modell
hibátlan kinézete ellenére itt úgy tűnik, mintha megkopott volna a szürke
festék.
Annak ellenére, hogy egybeöntött alkatrész, mégis az egyik
legszebben cizellált forgóvázmaszk a 130-asokon található. A modell
egyedisége, hogy a korábbi változatokkal ellentétben ez is feketére van
festve.
A modell szép darabja a gyűjteménynek, már régóta várja, hogy
végre a fotódiorámára kerülhessen.
|
|
